Minden ember más, különböző módon reagálunk, és más-más ütemben haladunk a céljaink felé. A kitartás és a türelem is fontos, mert az önmagunkért és másokért tett erőfeszítéseink eredménye …
Szülőként sokan megtapasztalhattuk már, hogy a nevelésben a szavaknál sokkal fontosabb a példaadás, mivel a gyerekek elsősorban minket és másokat utánozva, másolva tanulnak. Tanácsaink, észérveink mit sem érnek,…
A természet nagy tanítómester. Az évszakok körforgásával hűen szemlélteti, hogy az élet a folyamatos változásról szól, ám az átalakulásnak mindig megvan a maga ideje és üteme. Tavasz, nyár, ősz, tél, egyik sem különb vagy…
A holnapi óraátállítás, nyári időszámítás apropóján eszembe jutott egy nemrég történt eset, ami újra rádöbbentett, hogy minden napot úgy kellene megélnünk, mintha az a nap az utolsó napunk lenne.
Az időjárás ugyan még csalóka, de a természet már szemmel láthatóan ébredezik. Egyre többet süt a nap, a hóvirág és a madárdal is jelzi, hogy közeledik a jó idő. Ahogy Juhász Gyula írta: „Ha egyszer tavasz akar lenni:
Van az úgy néha, hogy mindenféle mentséget, kibúvót, ürügyet keresünk, csak ne kelljen egy feladatot elvégeznünk. Ugyan csinálunk valamit, amivel elhitetjük magunkkal, hogy épp fontos dolgot teszünk, de ez csak önbecsapás.
Ahogy sok másnak is, úgy az online világnak is vannak előnyei és hátrányai is. Fantasztikus, hogy tőlem sok-sok kilométerre lévő emberekkel könnyedén kapcsolatot tarthatok, a látszat emberekkel azonban…
Sokáig úgy hittem, hogy döntéshelyzeteimben csak két lehetőség közül választhatok, vagy a szívemre vagy az eszemre hallgatok. Valójában pedig mindig csak az értelem és érzelem összjátékának egyensúlyba hozása …
Mindig kész vagyok bizonyos fokig alkalmazkodni másokhoz, ám az elvárások helyett sokkal inkább önmagamhoz hűen, saját szívemet követve élek. Előfordul, hogy ez nem mindenkinek tetszik, de hát a meg nem felelés …
Sokszor bebizonyosodott már számomra, hogy amit elsőre problémának gondoltam, az valójában lehetőséget teremtett, ezért aztán törekszem a váratlan és nehéz helyzetekre sem akadályként tekinteni.
„Figyelj arra, amit a világ rajzol! Nézd, milyen gondosan rajzolja! Mennyi gyöngédséggel, milyen aprólékosan, hóból, jégből és hidegből, a legnemesebb anyagokból alkotja kis művét, oly választékosan és figyelmesen,
Pár óra múlva vigadva vagy csendesen, de búcsúztatjuk az óévet, és köszöntjük az új évet. Visszatekintünk az elmúlt évünk történéseire, kielemezzük döntéseinket, megfogalmazzuk jövő évi vágyaink, és megtervezzük, hogy…
Karácsony számomra nem arról szól, hogy mi van a karácsonyfa alatt, sokkal fontosabb, hogy kikkel lehetek a fa körül. Te most képzeletben velem vagy, és ez igazán széppé teszi az ünnepet. “Mit adnék karácsonyra Neked?
Vannak időszakok, amikor annyira telítődünk, hogy már a legapróbb dolgok is feszültté tesznek minket. Ilyenkor hogy „ne fújjam fel” magam, egy nagyon egyszerű technikát szoktam alkalmazni a nyugalmam érdekében.
Legutóbbi hozzászólások