Idén kissé másképp fogunk ünnepelni. A 2010. augusztus 20-i ünnepünk Szent István emlékének méltó felidézése mellett az árvíz utáni összefogás, és az egymásért tenni akarás, a segítség nyújtás jegyében telik.

Külső kommunikációink másik nagy csoportja a beszéden és íráson túl, azaz a nem verbális jelek alapján zajlanak le. A kutatások szerint a kommunikáció verbális elemei a közlések 35 %-át, míg a non-verbális kommunikáció…

A kommunikáció az élet minden területén fontos, az önmagunkkal és másokkal történő kapcsolatteremtés alapja. Bármely formáját (csatornáját) választjuk is, önmagunkból adunk és másokból kapunk, akarva-akaratlanul.

Reggel felkelsz, iszol egy csésze kávét és rohansz a munkahelyre, esetleg útközben bekapsz pár szem kekszet, vagy az ebéded az aznapi első étkezésed. Nem is törődsz ilyen „csekélységgel”, hiszen „csak” a reggeli maradt el és…

A kommunikációnak két alapvető fajtája van, a belső (saját magunkkal) folytatott és a külső (másokkal folytatott) kommunikáció. Mindkettő fontos, és mivel hatással vannak egymásra, így elválaszthatatlanok is egymástól.

“Kétféle lustaság van: vízszintes és függőleges. Van ember, aki csak élete nagy távlataiban lusta; a tervekben; abban, hogy elodázza elhatározásait, döntéseit; lustán építi fel élete munkáját, mindent az időbe épít,

A kis elefántot a cirkuszban madzaggal, lánccal szokták egy cölöphöz vagy egy oszlophoz kikötni, hogy el ne kódorogjon. Gyermekkorában megszokja, hogy nem mozoghat szabadon, mert ott a lábán egy

Úgy érzed, több energiára van szükséged a mindennapjaidhoz? Olyan fizikai vagy szellemi tevékenységet folytatsz, melyhez sokszor plusz erőre lenne szükséged? Mindezt természetes módon szeretnéd elérni?

A 2010-es labdarúgó-világbajnokság, a dél-afrikai foci-vb hivatalos dalát, amely a Shakira: Waka Waka (This Time for Africa), szívem szerint minden napra felírnám mindenkinek. Tele van energiával, szeretettel, vidámsággal.

Energialények vagyunk. Ha megfelelő mértékben rendelkezünk a szükséges energia mennyiséggel, akkor egészséges is lehetünk. Az ősi keleti kultúrák különbözőképpen nevezik azt az energiát, amely szüntelenül

Hétfő van, új hét, új lehetőségek! „Ma van az a holnap, amitől oly sokat vártál tegnap. Kérdés: Mit teszel ma, hogy olyan eredményes legyen a holnap, amilyennek a mai napot remélted tegnap?” Zig Ziglar

Mindnyájunknak van egy „láthatatlan vödre”. Ezen kívül egy „láthatatlan merőkanalunk” is van. Nem őrültem meg, tényleg léteznek! 🙂 Tudd meg, hogy mire jók, és hogyan kell(ene) őket használni!

Tegyél szert a „Mission Vitality Challenge” nyereményjáték során akár 100.000 HUF értékű ajándékutalványra. Regisztrálj a Webstar-ba, használd ki a Launch Countdown Játékot 2010.08.03-2010.10.31 között!