A kommunikációnak két alapvető fajtája van, a belső (saját magunkkal) folytatott és a külső (másokkal folytatott) kommunikáció. Mindkettő fontos, és mivel hatással vannak egymásra, így elválaszthatatlanok is egymástól.

Minden, amit a világból érzékelünk vagy felfogunk, a saját gondolatainkból épül fel; az elképzeléseinkből, érzéseinkből és benyomásainkból. Gondolataink meghatározzák hozzáállásunkat önmagunkhoz, másokhoz, és nagyban befolyásolják testi-lelki egészségünket, egész életünket.

A magunkkal folytatott belső kommunikáció alapján alakul ki az önképünk, az úgynevezett külső kommunikációnk alapján ítélnek meg mások minket. A külső kommunikáció azért kapta az úgynevezett jelzőt, mert elválaszthatatlanul kapcsolódik a belső világunkhoz, annak a tükörképe. Amilyen a belső világunk, olyan a külső is. Ahogy bánunk magunkkal, úgy bánnak velünk az emberek. Amit magunkon alakítanunk, esetleg változtatnunk kell, annak a képét mutatják felénk a külvilág jelzései is.

Mindenki folytat belső, önmagával való kommunikációt. Ez nem őrültség, teljesen természetes, hisz a belső párbeszédeink (inkább úgy nevezném, hogy monológjaink) révén teremtünk kapcsolatot önmagunkkal. Gondolkodásunk nagy része tulajdonképpen nem más, mint beszélgetés önmagunkkal. Érdemes odafigyelni erre a beszélgetésre, mert gyarapíthatjuk önismeretünket, megtudhatjuk, hogy milyennek látjuk, milyennek tartjuk saját magunkat.

A belső kommunikáció fontos, hisz a napi és hosszú távú feladataink, céljaink, terveink is „megbeszéljük magunkkal”, csakhogy sokszor szólal meg a negatív hang a fejünkben, azaz szidjuk, korholjuk, bíráljuk önmagunkat.

Pl: Na, ezt jól elintézted; Nem lehetsz ennyire hülye; Jézusom, hogy nézel már megint ki; vagy Te (Én) tehetsz mindenről; Hogy lehetsz ilyen szerencsétlen,…

A belső kommunikációnk során sokszor úgy kritizáljuk magunkat, ahogy azt a szüleink, nagyszüleink, óvó nénink, tanáraink tették velünk gyermekkorunkban. Aztán az évek során ez a „repertoár” bővül mindazzal, amit azoktól a hozzánk közel álló személyektől kaptunk, akiknek meg szerettünk volna felelni: barátaink, szerelmeink, kollégáink, főnökeink… – és persze bőven teszünk hozzá MI is!

Nem egyszer annyira keményen fogalmazunk belső beszélgetéseinkben, hogy ha ezeket más mondaná nekünk, mélységesen megbántódnánk. Magunknak mégis megengedjük?

Azt is mondhatnám, hogy ez nem igazság! A dicséretről hajlamosak vagyunk szinte teljesen megfeledkezni (a külső kommunikáció során is), holott ez az egyik legjobb és bárhol és bármikor alkalmazható önbizalom növelő eszköz!

Ha jó döntést hozunk, vagy jól sikerül valami (lehet ez akár a hétvégi ebéd vagy a lakás csinosítása, otthonná alakítása, vagy egy új munka sikeres elvégzése) dicsérjük meg magunkat! A tükörben például ne csak a negatív dolgokat vegyük észre, hanem bókoljunk is magunknak, ha pl. klassz frizurát sikerült kreálnunk. Ha sikerült igazán kellemes meglepetést okoznunk párunknak, gyermekünknek, azért se felejtsük el „vállon veregetni” magunkat.

Ne csak a gyengeségeinket, hanem az erősségeinket is lássuk meg, kommunikáljuk önmagunkkal őszintén, de reálisan!

Próbáld ki! A negatív dolgokat már biztosan ismered önmagadról. Most gyűjts össze 10 olyan tulajdonságot, képességet is, amit szeretsz magadban. Írd le!

Ugye mindjárt másképp beszélsz magadhoz! 🙂

Amikor megtanulunk, és merünk valóban önmagunk lenni, és nem másoktól függ az önbizalmunk, akkor előfeltételezések, ítélkezések, manipuláció nélkül, őszintén, egyenrangúan leszünk képesek másokkal is kommunikálni, mert a belső lényegünk adja az útmutatásokat gondolatainknak, szavainknak és cselekedeteinknek.

Legközelebb a külső kommunikáció fajtáiról és az abban rejlő lehetőségekről is írni fogok.

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!