A kis elefántot a cirkuszban madzaggal, lánccal szokták egy cölöphöz vagy egy oszlophoz kikötni, hogy el ne kódorogjon. Gyermekkorában megszokja, hogy nem mozoghat szabadon, mert ott a lábán egy …

…zsinór vagy lánc, a végén pedig a cölöp, vagy az oszlop, vagy csak egy szék. Megtanulja, hogy kikötött lábbal nem mozoghat. A cirkuszi elefánt már hatalmas felnőtt állatként sem próbál elszaladni, ha a lábára zsinórt, vagy láncot tesznek. Egy helyben álldogál. A cölöpre, oszlopra, amelyet amúgy egyetlen rántással kiszakíthatna (ha merné), már nincs is szükség. Egyes anekdoták szerint olyan erős ez a tudati gát, hogy ha tűz üt ki a cirkuszban, a hatalmas elefántok bent maradnak az égő sátorban, meg sem próbálnak menekülni, pedig – ha ezt lehetségesnek tartanák – megtehetnék.

Ugyanez a jelenség más állatoknál, és embereknél is megfigyelhető, azt a nevet kapta, hogy „tanult tehetetlenség”.

Ha például valaki a szüleitől is azt látta, hogy nem igazán küzdenek önmagukért, és a családért, hanem belesüppednek egy rossz helyzetbe, mondván, hogy nem az ő kezükben van az irányítás, akkor sok esetben ő is ugyanezzel a hozzáállással fogja leélni az életét.

Mire felnövünk, megtapasztalunk jó pár kudarcot, váratlan vagy szokatlan nehézséget, amiből nem mindig nem látjuk a kiutat. Ha ilyenkor elönt minket a tehetetlenség érzése, könnyen befelé fordulunk, passzívvá válunk, úgymond „megadjuk magunkat a sorsnak”.

Néhány (de csak néhány!) esetben ez a fajta megadás/feladás életmentő is lehet: hisz miért is küzdenénk azzal, amivel nem érdemes, amit úgysem tudunk befolyásolni, vagy megoldani, akkor minek feleslegesen rápazarolni az energiát.

Rendszerint inkább bűnbakokat keresünk, és meggyőződésünké válik, hogy úgy, ahogy van, rossz az életünk, mert valakik elrontották, ezen mi úgysem tudunk már segíteni. A segítséget, a pozitív változást is kívülről várjuk, pl. a lottóötösről ábrándozunk, irreális vágyálmokat szövögetünk reális célok helyett.

Addig is, amíg nem jön a segítség, tovább rágódunk a problémákon, „elemzünk” és „önelemzünk”, ami nagyrészt abból áll, hogy csak a negatív dolgokat vesszük észre a külvilágban és önmagunkban is. És persze borzasztóan sajnáljuk magunkat, amiért ennyire szerencsétlenek vagyunk.
A sokszor állandósuló negatív környezet, a rossz táplálkozási szokásaink, a mozgáshiány, és a káros szenvedélyek aztán elvezetnek egy bezárkózáshoz, mert egyszerűen nem hisszük el, hogy van más választásunk is.

Ha ez a „látásmód”, gondolkodás eluralkodik rajtuk, az nagyon károssá válhat az életünkre. Fokozatosan elveszítjük az életörömre, az önmegvalósításra való képességünk, a motivációnk, a céljaink. Szorongunk, kiszolgáltatottnak érezzük magunk, depresszióba esünk, majd jönnek a testi tünetek, és a betegségek, amelyekből aztán a tehetetlenség érzésével végképp nem lehet kigyógyulni.

“A negatív gondolkodás határt szab a teljesítménynek. Ha viszont ezt megfordítjuk, akkor a lehetetlen hirtelen nagyon is elérhetővé válik.” (Amby Burfoot)

Ahhoz, hogy kilépjünk ebből az ördögi körből, felül kell bírálnunk az eddigi tapasztalatainkat, és az eddigi sémákkal teli gondolkodásunkat, sokszor egész hitrendszerünket is.

Biztos, hogy az adott helyzetben nem tehetünk semmit önmagunkért???

A világ és a környezetünk folyamatosan változik, ha előzőleg nem is, de időközben nagy valószínűséggel felbukkanhatott egy-két olyan lehetőség, amellyel élve módunkban áll a saját életünket jobbá tenni.

Csakhogy ezeket a lehetőségeket addig meg sem látjuk, amíg nem nyitjuk ki a szemünket, és nem nézünk a helyzetünkre szinte a kívülálló szemszögéből.

A szüleink, tanáraink, szűkebb és tágabb környezetünk által „belénk nevelt” gondolkodási modell megváltoztatható! Nem számít a származásunk, és hogy honnan jöttünk, lecserélhetjük a régi beidegződéseinket!

Muhammad Ali nagyon jól megfogalmazta annak idején:

„A lehetetlen csupán egy nagy szó, amellyel a kis emberek dobálóznak, mert számukra könnyebb egy készen kapott világban élni, mint felfedezni magukban az erőt a változtatásra. A lehetetlen nem tény. Hanem vélemény. A lehetetlen nem kinyilvánítás. Hanem kihívás. A lehetetlen lehetőség. A lehetetlen múló pillanat. A lehetetlen nem létezik.”

Mindehhez önismeret, önbecsülés, reális szemlélet, bátorság, és elszántság kell.
Ha valóban felnőttként akarunk élni, akkor ideje felelősséget vállalni a saját életünkért.

Te hajlandó vagy ledobni a láncaid és felelősséget vállalni az életedért?

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!