VI. Pál pápa kezdeményezésére 1968 óta minden év első napja arra figyelmeztet, hogy az előttünk álló új évben törekedjünk arra, hogy békében éljünk önmagunkkal, minden emberrel és mindennel az egész világon.

Ha éjfélt üt az óra, Megállok egy percre, Csak egy pillanatra. Gondolok azokra, Kik szívembe férnek, Velük, vagy nélkülük: Köszöntök újévet. Üzenetem vigyen Békét, Boldogságot, Bőséget, Megértést, Sok jó kívánságot!

A karácsonyi ünnepkör felettébb érdekes napja december 13-a, vagyis Luca nap. A Gergely-naptár életbe lépése előtt ez a nap volt az év legrövidebb napja, éjszakája pedig az év leghosszabb éjszakája.

Elérkezett advent harmadik vasárnapja, az ezüstvasárnap, mely kiemelkedik a többi közül. Advent második felének kezdetét jelzi, azaz már csak két hét van hátra az év legszebb ünnepéig. Adventi gyertyánk színe a rózsaszín…

Advent egyik jelképe a négy gyertyával díszített koszorú. Ahogy közeledik az ünnep, minden héten eggyel több gyertyát gyújthatunk meg. A második vasárnapra a négy gyertya történetét és egy videót hoztam nektek.

A Mikulás december 5-ről 6-ra virradó éjjel érkezik. Felnőttként is emlékszünk, milyen jó érzés volt várni rá, és örömmel meglesni, mit tett a kifényesített csizmába. “Égi úton fú a szél, hulldogál a hó, nem bánja azt, …

“A lelkesedés azt jelenti, hogy tevékenységedben intenzív élvezetet találsz, amihez hozzátevődik egy cél vagy vízió, ami felé munkáddal haladsz. A lelkesedés táplálta teremtő tevékenység magaslatán elképesztő…

Október és november fordulójában összetorlódnak az ünnepek. A hosszú hétvégére esik Halloween, Mindenszentek, és a Halottak napja is. Szokástól, hittől, hiedelemtől, kultúrától függően ünneplik az élők a halottak szellemét.