Valentin vagy Bálint nap?


Bálint napját egyre többen Valentin napként emlegetik, és lehetetlen akár egy lépést is úgy tenni a városban, hogy ne találnánk szembe magunkat hatalmas piros szívecskékkel, szív alakú lufikkal, szívet szorongató plüss figurákkal.


Szent Bálintról (Valentin, vagy Valentinus) gyakran elfeledkeznek az emberek, pedig több száz éve ismeretesek itthon is a legendái. Gyógyító erőt tulajdonítottak neki a középkorban, keresztény mártír volt, a szerelmesek, a lelki betegek és az epilepsziától szenvedők védőszentje.

Bálint-nappal kapcsolatban a néphit is gazdag jóslás- és hiedelemanyagot őrzött meg. A gyümölcsöskertekben ekkor kezdik el a fák metszését, és a néphit szerint, ha ezen a napon gyümölcsfát ültetnek, akkor gyorsabban megkapaszkodik, hamarabb rügyezik, gazdag termést fog hozni. Bálint napján jó tyúkot ültetni is, mert akkor a háznak szerencséje lesz az aprójószágban egészen a következő esztendő Bálint-napjáig. Ez a nap a tavasz közeledtét is jelenti, ideje beszerezni a vetőmagot. Ezen a napon választanak párt a verebek, és tartják lakodalmukat a madarak, egyes vidékeken magokat szórtak ki, így járultak hozzá a lakodalomhoz.

A Valentin nap Magyarországon csak a 90-es évek elején vált népszerűvé, főként a szerelmesek ünnepeként emlegetik, de a barátok, rokonok, kollégák is meglepik egymást, hogy ezzel fejezzék ki szeretetüket a másik felé.

Valentin napja mai napig három táborra osztja az embereket, vannak, akik nagyon szeretik, és vannak, akik nagyon nem. Akad, aki egyszerűen tudomást sem vesz róla, mondván, ez csak a nyugati trend majmolása, mások viszont piros szívecskét szorongató plüssmackóval, vörös rózsával, szív alakú marcipánnal, lufival, csokival halmozzák el szerelmüket, kedvesüket.

Személy szerint úgy gondolom, hogy ez a nap is egy jó lehetőség az őszinte érzelmek kimutatására, csak nem kell a végletek csapdájába esni

A Valentin nap története máig sem teljesen tisztázott, megannyi legenda és hiedelem ismeretes, a teljes igazságot azonban nem tudhatjuk.

Az egyik leginkább elterjedt történet szerint Valentin egyszerű áldozópap volt, aki Rómában élt a harmadik században. II. Claudius, mivel az egyedülálló férfiakat lojálisabb katonáknak tartotta, megtiltotta a fiatalon besorozott legények számára a házasságkötést. Valentin, a császár parancsának ellenszegülve, titokban adta össze a hozzá forduló szerelmeseket. Amikor törvényellenes tettére fény derült, Claudius kivégeztette.

Egy másik hiedelem szerint Valentint keresztény hite miatt börtönözte be Claudius. A börtönben sínylődve szerelembe esett börtönőre lányával. S míg kivégzését várta, a lány segítségével kis cédulákat küldött barátainak, ismerőseinek, hogy ne felejtsék el őt. Halála előtt a lánynak is írt egy levelet, melyet a “Te Valentinod” végszóval zárt. Így az első Valentin-lapokat maga Valentin küldte.

Rohanó világunkban kevés idő jut a kapcsolatokra, sokszor a szerelmek, barátok, családi kapcsolatok háttérbe szorulnak, mert azt hisszük, ők tudnak várni, megértik. Aztán egyszer csak azt vesszük észre, hogy eltűntek a barátok, mert sosem értünk rá, a párunk, a gyerekünk mással beszéli meg gondjait, elhervadtak a kapcsolataink.

A Valentin-nap lényege az odafigyelés: éreztessük szeretteinkkel, hogy fontosak számunkra! Február 14-e lehetőséget kínál arra, hogy feleszméljünk és kapcsolatainkat megerősítsük. Akit szeretünk, ezen a napon megajándékozhatjuk. Egy csokor virág, csokoládé, egy Valentin-napi üdvözlőlap, egy szerelmes vers, egy gyertyafényes vacsora, egy pár szavas üzenet, bármivel jelezhetjük, hogy fontosak.

Én például a fiamnak ezzel a videóval üzenem, hogy szeretem és drukkolok! 🙂

Queen – Brian May gitár szóló

A páromnak pedig szerelmem jeléül ezzel a videóval kedveskedem. 🙂
Csík zenekar, Majoros Mariann ének,
Sukidance csoport-Kovács Réka, Kardos Sebestyén
Most múlik pontosan

Máté Péter – S. Nagy István: Azért vannak a jó barátok
Köszönöm, hogy vagytok Kedves Barátaim! 🙂

A legeslegjobb az, ha egész évben éreztetjük és érezzük a szeretetet, a törődést – tárgyakkal és tárgyak nélkül is. Annak ellenére, hogy van egy ajándékkosár webáruházam, azt vallom, hogy amire találsz szavakat, azt az ajándék tárgyaktól függetlenül is feltétlenül mond el. Érzelmeinket megjátszani pedig sem Bálint–Valentin-napon, sem pedig az év többi 364 napján nem érdemes. Az, hogy az év „szürke hétköznapjain” is odafigyelünk-e másokra, vagy sem, az csak rajtunk múlik. Február 14-e (attól függetlenül, hogy ki minek nevezi) mindenkinek öröm lehetne, ha legalább egy picit visszatérnénk a gyökerekhez, és a nap elsősorban az odafigyelésről és a szeretetről szólna.

Nem szabad elfeledkeznünk arról sem, hogy ez a nap nem csak a piros szívek napja, hanem más jeles események is fűződnek e dátumhoz. Február 14-én van többek között az Epilepszia Világnapja is. Az emberiség fél százaléka szenved tőle, és bár 70-80 százalékuk tünetmentesen élhet, mégis minden második közülük képtelen beilleszkedni környezetébe, a vele szemben támasztott előítéletek miatt. Szerintem ezen a téren is sokat segíthet az odafigyelés, a törődés és a szeretet.

Ezzel a cikkel a saját meglepetéseim kicsit előbb érkeztek meg szeretteim felé, mint február 14-e, de nem bánom. Remélem Ti sem! 🙂

Ha tetszett, oszd meg másokkal is!

4 hozzászólás:

  1. Gratulálok Ildi ehhez az igen tartalmas összeállításodhoz!

  2. Lilla

    Jó, köszönöm! Másoltam ki belőle…

  3. Kiss Kata

    ÉN is gratulálok és köszönöm, hogy olvashattam és láthattam a videókat!!!!! Boldog Valentint!

    • Energildi

      “Aki barátot talál, kincset talál.” 🙂
      Köszönöm Kata, köszönöm Béla!

      Kedves Lilla!
      Használd örömödre.:-)