Advent 2010

A karácsony közeledtének ékes bizonyítéka, hogy most hétvégén megkezdődik az adventi időszak. Minden ember készül rá, hite és családi szokásai szerint. Az otthonokat pedig nemsokára megtölti a süteményillat és az…
adventi gyertyák fénye. Az advent szó jelentése: Eljövetel – a latin „adventus Domini” kifejezésből, ami annyit tesz: „Az Úr eljövetele”. Advent időszaka, az András napjához legközelebb eső vasárnap és a december 25-e közötti négy hetes “szent idő”, a karácsonyra való lelki felkészülés ideje. Krisztus eljövetele, és a liturgikus év kezdete a római katolikus egyházban, 2010-ben november 28-án kezdődik.
Eredete az 5-6. századra nyúlik vissza, ebben az időben az emberek szigorú böjtöt gyakoroltak. Napfelkelte előtt hajnali miséket tartottak, amelyeket “angyali misének”, “aranyos misének” is neveztek. 1611-ben a nagyszombati zsinat advent első vasárnapjától vízkeresztig megtiltotta az esküvőket, zajos mulatságokat.
A karácsonyt megelőző négyhetes időszakot számtalan hagyomány övezte. Advent idején a leghosszabbak az éjszakák, így nagyszerű alkalom nyílt a varázslásra. Úgy tartották, aki András napján párnája alá egy férfi ruhadarabját teszi, álmában meglátja leendő párját. Erdélyben úgy tartották ebben az időszakban a gonosz szellemek alakot öltenek, s a házakba lopózva igyekeznek rontást hozni az ott lakokra, így reggelig minden ajtót és ablakot zárva tartottak.
Az Alföldön egy régi szokás szerint a hajnali mise haragszójára a lányok mézet és cukrot ettek, hogy magukhoz édesgessék a kiválasztott férfit. Salgótarján környékén az a hír járta, advent idején tüzet lehelő emberek járnak az éjszakában, s ellenük az egyetlen védelmet a rózsafüzér jelenti. Az évszázadokkal ezelőtti pogány hitvilágban szintén a gonosz szellemeket igyekeztek elűzni, legtöbbször szent növényeik segítségével.

Az advent egyik fontos kelléke az adventi naptár, a meglepetés kincsesháza, amelyet a gyerekeknek készítünk, vagy veszünk. Az adventi naptár minden napra tartogat valami apróságot a gyerekek számára. Ezt a szokást állítólag egy leleményes édesanya találta ki kisfia vigasztalására. A fiú minden este azt kérdezgette, mennyit kell még aludnia, hogy megjöjjön a Jézuska? Anyukája ezért egy karton lapból huszonnégy ablakot vágott és az ablakok mindegyikére egy bonbont akasztott.

Az adventi koszorú hagyománya ősi időket idéz, kapcsolatban van a téli napforduló szokásaival. Első nyomait a néprajzkutatók északon, a Keleti-tenger partvidékén és szigetvilágában találták meg. Fűzfavesszőből koszorút fontak és örökzöldet csavartak köré. Ez a szokás később Európa más vidékein is meghonosodott.
A valódi adventi koszorú készítése a 19. században jött divatba. Európában először Johann Heinrich Wichern lelkész tette az ünnep részévé a koszorút. Otthonába hatalmas fenyőkoszorút erősített a mennyezetre, melyen 24 gyertya volt, minden adventi napra egy-egy, ezzel jelezte az árvaház gyermekei számára az ünnepig hátralévő időt. Később az egyszerűség kedvéért csak négy gyertyát helyeztek el a koszorún. Minden adventi vasárnapon eggyel több gyertyát gyújtottak meg. A gyertyákat vörös és aranyszalagokkal, az élet és fény jelképével díszítették.
Ma már szerte a világon az ünnep népszerű kellékévé vált az adventi koszorú, s a vasárnapi gyertyagyújtás fokozza a várakozás örömét. Hagyományosan az adventi koszorút 3 lila és 1 rózsaszín gyertya díszíti; a lila szín a bűnbánatot, a rózsaszín pedig a bűnbocsánatot jelképezi. Az első két vasárnapon a lila gyertyákat kell meggyújtani, a harmadikon a rózsaszínt, és a karácsony előtti utolsó vasárnapé a maradék lila gyertya.
Sokak szerint azonban az első vasárnap a kék gyertyáé, a második a pirosé, a harmadik a fehéré, és a negyedik a liláé, mivel minden gyertya egy – egy angyalért ég, akik advent idején az égből leszállnak a Földre és mindent megtesznek azért, hogy még szebbé, még boldogabbá, még meghittebbé varázsolják az ünnepet. Advent négy vasárnapján ezek az Angyalkák jelennek meg gyertyagyújtáskor a mi otthonunkban is.
Advent első vasárnapján (november 28-án) alkalmával egy kék köpenybe öltözött angyal száll le az égből, hogy közelebb kerüljön az emberekhez, de sokan a nagy rohanás közepette nem veszik észre, de azok, akik jól figyelnek, meghallják a hangját. Ezen a napon az angyal először szól, s keresni kezdi azokat, akik meg tudják és meg akarják hallgatni őt.
Advent második vasárnapján (három héttel karácsony előtt, december 5-én) egy piros palástba öltözött angyal száll le a földre egy törékeny serleggel, hogy ajándékot vigyen a mennybe. De vajon milyen ajándék férhet el a serlegben? Törékeny és gyönge, mert a nap életet adó sugaraiból készült, csupán a tiszta szeretet elég könnyű ahhoz, hogy ne tegye tönkre. Az angyal észrevétlenül körbejárja az otthonokat, s összegyűjti a szívből jövő szeretetet, a mennyben élők pedig fényes csillagokat készítenek belőle, hogy az égre nézve minden ember szívét boldogság töltse el.
Advent harmadik vasárnapján (két héttel karácsony előtt, december 12-én) egy ragyogó, fehér angyal száll le a földre, kezében egy csodálatos erejű fénysugárral. Minden embert, akinek tiszta szeretet lakozik szívében, megérint fénysugarával. A fény ragyogni kezd, s megtölt minden embert békével és boldogsággal.
Advent negyedik vasárnapján (egy héttel karácsony előtt, december 19-én) a mennybolton megjelenik egy lila lepelbe öltözött angyal, kezében lantot tart, s énekel a tiszta szívű embereknek. Sok kis angyal kíséretében zengi a béke dalát, s életre kelti a földben szunnyadó magvakat, hogy tavasszal virágok és zöldellő növények borítsák a földet.
A negyedik vasárnapot követő héten aztán elérkezik az év egyik legszebb ünnepének ideje, a szeretet és béke időszaka, a karácsony.

Adventi programok:
* Óbuda Fő terén, az adventi program sorozat immár hagyományosnak tekinthető. Az adventi hétvégéken gyermekkoncertek és bábelőadások, karácsonyi programok és koncertek szórakoztatják az odalátogatókat. Részletek: http://adventobudan.hu
* Győrben a felújított Széchenyi tér egyedülálló zenés fényjátékai, fénycsóvái, a csodás színekben táncoló fénnyel festett épületek, a lenyűgöző díszkivilágítás, a forralt bor és a sült gesztenye csábító illata mellett a multikulturális programkínálat is tartalmas kikapcsolódást ígér. Az Advent Győrben – Téli Fesztivál 2010 programjairól a http://gyor.hu, illetve a http://talalkozzunkgyorben.hu honlapokon tájékozódhatsz.
* A szegedi Dóm téren kézművesek sátrai és egy 200 személyes bálaszínház kap helyet november végétől négy héten át. Nemcsak az adventi hangulat, a folyamatosan égő máglyák, meleg harapni való és forró italok melengetik a vásározók testét s lelkét, hanem igényes zenei és színházi előadások is költöznek a bálaszínházba. A Bálaszínház előadásait és a vasárnap esti gyertyagyújtásokat élőben, képpel és hanggal nézhetik az érdeklődők november 26-tól a DÓM TÉR TV-n a http://domter.hu kezdőlapján. A részletes program is böngészhető ezen az oldalon.
* Veszprém családi- és gyerekprogramokkal, játékokkal, interaktív műsorral, karácsonyi illatokkal, ízekkel segít megteremteni az ünnep várás hangulatát az Illatos Advent nevű rendezvénnyel a városháza előtti téren. Erről a http://veszpreminfo.hu oldalon olvashatsz bővebben.
* Siófok Fő terén immár hagyományosan minden évben megrendezésre kerül az Adventi vásár, amely hangulatos karácsonyi vásárral, kulturális programokkal és ünnepváró előadásokkal szórakoztatja, az olykor fogcsikorgató hideg ellenére is kilátogató tömegeket.
* Budapest legnagyobb és legkedveltebb téli rendezvénysorozata, Európa kedvenc karácsonyi vására a Vörösmarty téren több mint 1 hónapon át várja a látogatókat forralt borral, hagyományőrző kézműves ajándékokkal és díszekkel, kürtös kaláccsal, gyermekjátszóval, mikulással, adventi kalendáriummal, óriás karácsonyfával és gyönyörű ünnepi díszkivilágítással. A Budapesti Karácsonyi Vásár legnagyobb vonzereje, hogy kifejezetten a magyar szokások, tradicionális ételek-italok, népi mesterségek és hagyományőrző zenekarok jelennek meg.
Ezen kívül még számos rendezvényről olvastam a neten. Írd meg kérlek, hogy Te milyen programokat ajánlanál az adventi időszakra.
Az időjósok szerint már havas tájjal köszönt ránk az első adventi vasárnap. Az alábbi videóval kívánok Mindenkinek szeretetteljes adventi napokat!
Ronan Hardiman: Heaven
Ha tetszett, oszd meg másokkal is!

Ildike ez csodálatos volt,nagyon meghatódtam.
Gonda Ildi
Én csak most találtam rá 2012-ben erre e bejegyzésre, de nagyon tetszett. Örömmel olvastam. Köszönöm.
Kedves Ildikó!
Örülök, ha tetszett a cikk, 2012-re is is ugyanúgy érvényes. 🙂
Várlak vissza legközelebb is.