Ma van Luca nap!:-)


A karácsonyi ünnepkör felettébb érdekes napja december 13-a, vagyis Luca nap. A Gergely-naptár életbe lépése előtt ez a nap volt az év legrövidebb napja, éjszakája pedig az év leghosszabb éjszakája.


Szent Luca a legenda szerint keresztény hitéért halt vértanúhalált, a vakok, szemfájósok, utcanők és menyasszonyok védőszentje, úgy is nevezték egyes helyeken, hogy fényhozó, mivel neve a latin lux, azaz fény szóból származik. A keresztény egyház azonban nem tartja történeti személynek.

A magyar néphitben Luca alakja kettős, egyrészt kapcsolatos a legendabéli Szent Lucával, másrészt egy boszorkányszerű, rontó nőalakkal. Ez utóbbi kísértetszerű jelenség, aki ezen az éjszakán és napon az emberek, állatok kárát okozhatja.

Luca napját az egész magyar nyelvterületen gonosz-járó napnak tartották, ezért különösen a boszorkányok rontása ellen kellett védekezni, mivel a hiedelem szerint a sötétséggel Szent Luca átalakult boszorkánnyá.

A legtöbb hagyomány, babona, hiedelem, és varázslás ehhez a naphoz kötődik. A boszorkányok elriasztására például a kulcslyukba fokhagymát dugtak, az ajtófélfába kést állítottak, az ajtóra fokhagymával keresztet rajzoltak vagy a seprűt keresztbe rakták.

A régi időkben ezen a napon az asszonyoknak és a lányoknak tilos volt dolgozni, aki ezt megszegte annak büntetés járt. A tilalom napjának is nevezték: tilos volt tüzet gyújtani, varrni, mosni, és nem szabadott kölcsönadni bármit is, mert az egy évre elvitte a szerencsét is. Az eltiltott munkák helyett elődeink csupa kellemes és hasznos elfoglaltságot találtak. 🙂

Szeretnéd megtudni, hogy ki lesz életed értelme? Főzz sós gombócokat a jelöltek nevével, és amelyik gombóc először feljön, az abban található név lesz a férjed neve. Vagy készíts „luca cédulákat”. Tizenkét nevet írj a cédulákra, dobj egyet mindennap a tűzbe, és amelyik karácsonyra megmaradt, az mutatja a jövendőbelid nevét.

Netán arra vagy kíváncsi, hogy hány évet kell még várnod rá, hogy férjhez menj? Keress egy disznóólat és rúgj bele egy jó nagyot az oldalába. Amennyit röfög a disznóólban a malac, annyi év múlva mész férjhez.

„Olyan lassan készül el, mint a Luca széke.” A háromlábú Luca széket december 12-én kezdték faragni, úgy, hogy minden nap csak egyetlen műveletet szabadott rajta elvégezni, de karácsony szentestére készen kellett lennie. A széket kilencféle fából állították össze: kökény, boróka, körte, som, jávor, akác, jegenyefenyő, cser, rózsafa. Állítólag aki az éjféli szent misén felállt a háromlábú székre, az felismerte a környék valamennyi boszorkányát, mert azok ilyenkor szarvat viseltek. A Luca széket ezután el kellett égetni, majd elmenekülni a helyszínről, mákot szórva az illetőnek maga után, mert amíg a boszorkányok a mákot szedegetik, addig sem bántják.

A régieknek még a következő évben várható időjárásra is volt egy hagyományuk: Luca napján hat vöröshagymát félbe vágtak, kiszedték a közepét, sót szórtak a belsejébe, s attól függően, mennyire eresztett levet egy-egy fél hagyma, következtettek a jövő év hónapjainak csapadékosságára.

Az úgynevezett „kotyolás” során a legények hajnalban elindultak végigjárni az ismerős házakat. Általában szalmát, fadarabot vittek magukkal. Erre rátérdeltek és előadták termékenységvarázsló, mágikus szövegüket:

“Luca, Luca, kitty-kotty, Tojjanak a tiktyok!
Kolbászuk olyan hosszú legyen, mint a falu hossza,
Szalonnájuk olyan széles legyen, mint a mestergerenda,
Zsírjuk annyi legyen, mint kútban a víz!
Annyi pénzük legyen, mint a pelyva,
Annyi csirkéjük legyen, mint a fűszál,
Annyi tojásuk legyen, mint égen a csillag!
Luca, Luca, kitty-kotty, Tojjanak a tiktyok!”

Ajándékba tojást kaptak, ellenkező esetben fenyegetőzni kezdtek: “Egy csirkéjük legyen, az is vak legyen!” A szalmát a gazdasszony a tyúkok alá dugta, a vendégeket a konyhában ültette le, és úgy tartották, szerencsét hoz a tyúkokra, ha aznap legény érkezik elsőnek a házhoz.

Azt mondják, hogy ezen a napon jósnőhöz is érdemes fordulni, mert ilyenkor sokkal biztosabban mutatja a jövőt a kártya, és a gyertyaöntés, ólomöntés is biztosabb előrejelzéssel kecsegtet.

Se szeri, se száma a praktikáknak, és a mágikus szokásoknak, ha van kedved, próbáld ki valamelyiket. Kívánom, hogy csak jó boszorkányokkal találkozz, és jókedvvel, vidámsággal teli legyen ez a nap számodra! 🙂

Ha tetszett, oszd meg másokkal is!