Négy gyertya


Advent egyik jelképe a négy gyertyával díszített koszorú. Ahogy közeledik az ünnep, minden héten eggyel több gyertyát gyújthatunk meg. A második vasárnapra a négy gyertya történetét és egy videót hoztam nektek.


Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer négy gyertya. Olyan nagy volt a csend körülöttük, hogy tisztán lehetett érteni, amit egymással beszélgettek.

Azt mondta az első:

– ÉN VAGYOK A BÉKE! De, az emberek nem képesek életben tartani. Azt hiszem, el fogok aludni. Néhány pillanat múlva már csak egy vékonyan füstölgő kanóc emlékeztetett a hajdan fényesen tündöklő lángra.

A második azt mondta:

– ÉN VAGYOK A HIT! Sajnos az emberek fölöslegesnek tartanak. Nincs értelme tovább égnem. A következő pillanatban egy enyhre fuvallat kioltotta a lángot.

Szomorúan így szólt a harmadik gyertya:

– ÉN A SZERETET VAGYOK! Nincs már erőm tovább égni! Az emberek nem törődnek velem, semmibe veszik, hogy milyen nagy szükségük van rám. Erre ki is aludt.

Hirtelen belépett egy gyermek. Mikor meglátta a három kialudt gyertyát felkiáltott:
– De hát mi történt? Elkeseredésében hirtelen sírva fakadt.

Ekkor megszólalt a negyedik gyertya:

– Ne félj! Amíg nekem van lángom, újra meg tudjuk gyújtani a többi gyertyát. ÉN VAGYOK A REMÉNY!

A gyermek szeme felragyogott, megragadta a még égő gyertyát, s lángjával új életre keltette a többit.

Legyen a REMÉNY eszköz a kezünkben, amely segít ébren tartani szívünkben a hit, szeretet és béke lángját!

Kodály Zoltán – Adventi ének

Ha tetszett, oszd meg másokkal is!