Az utolsó adventi vasárnapon a negyedik gyertyát is meggyújtjuk koszorúnkon, már csak néhány nap van hátra karácsony ünnepéig. Advent negyedik hetében a bölcsességet erősíthetjük magunkban.

Bár a bölcsesség lila angyala segítséget adhat, azért ne felejtsük el, hogy a tudás és a bölcsesség nem ugyanaz. A tudás átadható, a bölcsesség azonban nem. Tudást szerezhetünk könyvekből, iskolákból, mesterektől, de a megszerzett ismereteket bölcsességgé nekünk magunknak kell átalakítani.

A bölcsesség az, ahogyan használjuk a tudást. A valódi bölcsesség nem kívülről érkezik, hanem bennünk fejlődik, ha nem csak a fejünkre, hanem a szívünkre is hallgatunk.

A bölcsesség tudatos elhatározás, amelynek értelmében cselekszünk, vagy épp tartózkodunk a cselekvéstől.

Miért is írom mindezt épp most?

Az adventi készülődés jegyében gondosan eltervezzük az ünnepi menüt, a lakásunk dekorációját, és hogy kihez mikor megyünk, hozzánk kik jönnek, kinek mit adunk ajándékba… Az üzleteket járjuk, keressük hol, mit, mennyiért lehet vásárolni. . .

Az advent külső megjelenítésén fáradozunk, de közben mit élünk át belül?

Sok mindent keresünk és kutatunk, de egy valamit közben elfelejtünk megkeresni, méghozzá önmagunkat.

A karácsonyi vásárlás és ajándékozás óriási méreteket öltött, amiben nagy szerepe van a fogyasztás ösztönzésére gyártott milliónyi reklámnak, a nagyszabású karácsonyi vásároknak. (Mondom mindezt annak ellenére, hogy van egy ajándékkosár webáruházam.)

Miközben meg akarjuk venni az igazi Karácsonyt, elfelejtjük a belső harmóniát, a belső békét, ami nélkül nincs igazi ünnep, nincs igazi ünneplés. Ne tévesszen meg bennünket a világ csillogó fénye. Vegyük észre, hogy olyan elvárásnak engedelmeskedünk, amely már rég nem az igazi adventről szól.

Tudjunk egy kicsit elcsendesedni és az adventi koszorún gyújtott apró gyertyák fénye által igazi világosságot gyújtani szívünkben.

“Ha az ünnep elérkezik, akkor ünnepelj egészen… Készülj föl reá, testben és lélekben. Ilyenkor felejts el mindent, figyelj az ünnepre.” Márai Sándor

Nem az őrült rohanásban, tolongásban, kapkodásban megszerzett karácsonyi „csilivili” lakásdíszek, nem a túlevésre koncentrált ünnepi ételek és nem a csillogó, drága ajándék az, amit szeretetünk jelképeként adnunk kell egymásnak, hanem valami, ami egy kicsit belőlünk van, egy kicsit rólunk, és a megajándékozottról szól. Az ajándék értékét szeretetünk mértéke fogja meghatározni, nem pedig pénztárcánk vastagsága.

Mikor adtál például “ajándékba” időt, odafigyelést önmagadnak és szeretteidnek?

Ha tetszett, oszd meg másokkal is!