Kissé elsodort az élet a blogomtól, több lett a feladatom, mint a hozzávaló időm, ráadásul a világban kialakult káoszban arra is nagyon kellett figyelnem, hogy megőrizzem a józan eszem. Most újra itt vagyok, legalább is egy kis időre.

Nehéz hónapok, évek felismerései és tapasztalatai vannak mögöttem. A tanulságokat levonva, sokadszorra is újra terveztem az életem, az elmúlt idők keserveit pedig megint szélnek eresztettem.

Ebben a mérhetetlenül felpörgött, nem kevéssé erőszakos, zűrzavaros világban még az eddigieknél is jobban törekszem a saját értékrendem szerint, és sokkal lassabb ütemben élni. Továbbra is élni kívánok a saját testem-lelkem feletti önrendelkezés jogával, vállalom a szavaim, tetteim felelősségét, és igyekszem a mindennapok apró csodáit megbecsülve, a megérzéseimre hallgatva haladni az utamon.

Nehéz (de nem lehetetlen) átlátni a manipulációkon és felülemelkedni a kicsinyes emberi játszmákon, nagyon meg kell gondolnunk, hogy milyen forrásból merítünk. Nem volt könnyű, de már sikerült elfogadnom, hogy az adott pillanatban minden és mindenki olyan, amilyen. Nem jobb vagy rosszabb, csak más, mert mindenki más szintű értelmi (IQ), érzelmi (EQ), spirituális (SQ), alkalmazkodási (AQ), stb. intelligenciával rendelkezik, más értékei, tehetségei vannak, más szakaszában tart a magára ébredésben.

“Az elfogadás olyan, mint a termékeny talaj, ami lehetőséget ad az apró mag számára, hogy azzá a virággá váljon, amivé fejlődni képes.” Thomas Gordon

A sajátomtól eltérő nézőpont elfogadása nem azt jelenti, hogy azonosulok és egyetértek vele, és azt sem, hogy mindig megértem (törekszem rá, de van, hogy időbe telik). Pusztán annyit jelent, hogy befogadó vagyok a világ és a benne létezők sokszínűségére, mert ez is lehetőséget nyújt a fejlődésre. Szó sincs megalkuvásról, csupán változást teremtő, egészséges kompromisszumokról.

Még ha hatással is vagyunk egymásra, nem tudjuk megváltoztatni a körülöttünk lévő embereket, mert mindenki csak önmagát változtathatja meg – ha akarja. Ezért aztán inkább arra összpontosítok, amin tudok változtatni, azaz az érzéseimre, gondolataimra, szavaimra, cselekedeteimre, és arra, hogy amennyire csak lehetséges, megválaszthassam, hogy kik lehetnek körülöttem, és mekkora hatást gyakorolhatnak az életemre. Nem vagyok jó bohócnak semmilyen szemfényvesztő cirkuszban, így azt is alaposan megfontolom, hogy mihez adom a nevem, és mihez nem.

Nem érdekelnek a felszínes, látszatkapcsolatok, nincs szükségem olyan megmondó emberekre, okoskodókra, akik a saját életük rendbetétele helyett folyamatosan mások életével foglalkoznak. Értékelem az azonosságokat, tiszteletben tartom a különbözőségeket, igyekszem mindenből, és mindenkitől tanulni, de nem pazarlom az időm és az energiám hozzám méltatlan helyzetekre és emberekre.

Mások elvárása, és az általuk felállított mérce csak egy bizonyos pontig érdekel, mivel elsősorban nem nekik, hanem önmagamnak kívánok megfelelni. Nem vágyom mindenáron a külső megerősítésekre, mert nem másoknak akarok bizonyítani, hanem belső igényemből szeretnék önmagam legjobb változatává érni.

Mindennap nagyra értékelem, hogy egészségben, szeretetben, békében, bőségben élhetek, és bármi is történik velem, igyekszem, hogy a lehető legjobbat hozzam ki belőle. Végtelenül hálás vagyok a családomért, a barátaimért, mert mellettem álltak a nehéz időkben is.

Manapság nem olyan nagy divat, de nekem továbbra is fontos, hogy munkámmal, energiámmal, képességeimmel és erőforrásaimmal olyan ügyeket szolgáljak, amelyek nem csak nekem, hanem másoknak is hasznára válik. Jó érzés, ha valakinek kicsit könnyebbé, szebbé, örömtelibbé tehetem az életét. Persze örömmel és hálával fogadom azt is, amikor valakitől én kapok figyelmességet, kedvességet, támogatást, segítséget.

„Ott kezdődik a nagyemberség, hogy az ember észreveszi, hogy mások is élnek a földön őkívüle, és amit tesz, úgy teszi, hogy nemcsak magára gondol, hanem másokra is”. Szabó Magda

Szerintem mivel a múlt már elmúlt, nincs lehetőség változtatni rajta. Még a legnehezebb helyzetekből is ki tudunk emelkedni, ha készen állunk a múlttal szembenézni, feldolgozni, megbékélni, majd elengedni. Önmagunk marcangolása, mások hibáztatása helyett így felszabadultan, a jelenre koncentrálunk.

Úgy gondolom, hogy érdemes nyitottá válnunk az élet folyamatos és gyors változásaira. Csak azért, mert valami új és ismeretlen, és ezért új megközelítést kíván tőlünk, még nem kell tartanunk tőle. Nem elég a csodavárás, a reménykedés! Nem elég jóra vágyni! A jobb világ nem magától lesz jobb, hanem általunk.

„Mindenkinek adott a lehetőség, hogy hozzájáruljon a világ szépségéhez és harmóniájához azzal, hogy kedvességgel fordul minden élőhöz, támogatva ezzel az emberi szellemet. Amit az életnek önként és fenntartások nélkül adunk, az visszatér hozzánk, mivel valamennyien egyenlő mértékben vagyunk részesei ennek az életnek. Mint a víz tovagyűrűző fodrai, minden ajándék visszatér az ajándékozóhoz. Amit megerősítünk másokban, azt valójában magunkban erősítjük meg.” David R. Hawkins

Hiszek abban, hogy minden nehézségből megtalálhatjuk a békés kiutat. Amikor minden rossz tapasztalatunk ellenére is bizalmas szívvel, türelemmel, életbátorsággal vágunk neki az ismeretlennek, de közben őrizzük az időtálló értékeket. Amikor legyőzzük a tanult tehetetlenségünket, hajlandóak vagyunk egymástól tanulni, és a saját érdekeinken túl a másokéra is tekintettel vagyunk, akkor mindig meglesz az adott helyzetben a valóban jó megoldás.

Legyenek áldottak a napjaitok, éljetek bölcsen azokkal a kincsekkel, amik nektek adatott, kreatív, teremtő energiátokkal csináljátok azt, amire a szívetek hivatott.

Ha tetszett, oszd meg másokkal is!