Kegyelmi állapot


Van az úgy, amikor az élet szinte elviselhetetlenül fáj és sok egyszerre. Amikor minden erőfeszítés hiábavalónak tűnik, és a traumatikus élmények hatására elönt minket a teljes kétségbeesés, a reménytelenség.


 

Váratlan fordulatokban mostanában nem volt hiány. A megszámlálhatatlanul sok, hozzám közelálló betegsége, halála miatt érzett fájdalmam, a nehézségek, veszteségek, csalódások utáni kivezető utat nagyon kerestem, de csak körbe-körbe jártam, vagy zsákutcákat találtam. Életem során ért már pár tragédia, rossz élmény, amit aránylag jól és gyorsan tudtam kezelni, de brutálisan sokkoló volt, hogy óráról órára, egyszerre túl sok mindenkinek, és mindennek járt le a rendeltetett ideje. Soha nem tapasztalt, számomra eddig teljesen ismeretlen, ijesztően felfokozott érzelmi állapotba kerültem.

Vitáztam magammal, agyaltam, dühöngtem, hárítottam, okoskodtam, ítélkeztem, vádoltam, harcoltam, megsértődtem, haragudtam, szorongtam, görcsösen kapaszkodtam, szomorkodtam, féltem, sírtam, minden erőforrásom felhasználtam, majd mindezt újra kezdtem, míg végül totálisan ki és lemerültem.

Ott legeslegbelül egy hang azt súgta: Elég volt! Az van, ami van. Legyen, aminek lennie kell.
Meghallgattam, elfogadtam, megadtam magam, és amikor teljesen elengedtem minden akaratomat, irányítási vágyamat, küzdésemet, ellenállásomat, akkor egyszer csak égi ajándékként eljött a kegyelem állapota.

Leperegtek a fejemben az elmúlt egy-két év kiborító eseményei, és apránként felfedeztem magamban azokat a megörökölt, belém nevelt, mélyen gyökeret vert, tudattalanul berögződött érzelmi, gondolkodási, viselkedési mintákat, amelyek kiszolgáltatottá tettek, fogva tartottak és befolyásolták a reakcióimat, döntéseimet.

Rádöbbentem, hogy azért szenvedtem, mert eltévedtem, az okokat és a megoldásokat kívül kerestem, holott bennem voltak. Minden számomra stresszes szituációban az épp aktuális hozzáállásomhoz „illő” emberekkel és helyzetekkel találkoztam, egészen addig, amíg „meg nem értettem”, hogy őseim, „tanítóim”, bennem tovább élő tapasztalatai, illúziói, félelmei, traumái nem az enyémek, így nem kell őket tovább vinnem.

Hogy is fogalmazzak… egyáltalán nem volt könnyű menet… még szakmai segítséggel sem volt egyszerű mindennek a felszínre hozása és feldolgozása. Úgy érzem, hogy mára sikerült visszatalálni az eredeti önmagamhoz és utamhoz, de azért „a biztonság kedvéért” a napi meditáció, légzésgyakorlat, jóga, időnként pedig az önreflexió (önvizsgálat) is segítenek.

Folyamatosan olyan felemelő események érkeznek az életembe, amik által végre egy teljesen más valóságba csöppentem. Olyan nyitott, szeretet központú emberekkel találkoztam, akik által megtapasztalhattam, hogy a világ (és a benne élők) mégsem olyan elcseszett, reménytelen, mint amilyennek számomra az elmúlt években látszott. Elkoptak mellőlem a régi valóságom sötét árnyai, démonjai, kitágult a világ, és újra megtaláltam belső magom, erőforrásom, biztonságom, ami megint meghozta az életbátorságom.

Ez hatalmas próbatétel, felszabadító beavatás volt! Köszönöm mindenkinek, aki mindehhez hozzájárult és végtelen hálát érzek, hogy derűs békére leltem, és az „egyre beljebb-egyre feljebb” útján tovább haladhatok.

Sokszor nem értjük elsőre (néha másodjára se…), hogy mi miért van, vagy nincs, ki miért érkezik, vagy távozik,de egyre világosabb számomra, hogy az élet sosem azt adja, amit akarunk, sem azt, amit elvárunk, hanem azt, ami az adott helyzetben a legjobban segíti a fejlődésünket.

Ezért aztán csak azt kívánhatom, hogy adassék mindenkinek olyan testi-lelki állapot, hogy az élet adta kihívásokban mindezt felismerje, és jusson számára is kegyes pillanat, segítség, ami megkönnyíti a mindennapi életben való eligazodását.

Ha tetszett, oszd meg másokkal is!