Sajnos elég sok olyan embert ismerek, akik már vasárnap este gyomorgörccsel és fejfájással reagálnak arra, hogy másnap, hétfőn, dolgozni kell menniük. Konfuciusz (Confucius) filozófus egyik bölcs mondása így szól:

„Válassz olyan foglalkozást, amit szeretsz, és soha többé nem kell dolgoznod.” A személyes tapasztalatom is ugyanez, hiszen ha valamit örömmel, szenvedéllyel csinálok, azt kicsit sem kell erőltetni. Amióta azzal foglalkozom, ami igazán érdekel, hamarabb elsajátítom a szakmámhoz szükséges új ismereteket, és minden nehézséget könnyebben megoldok. Jól eső fáradtsággal, és a visszajelzéseknek is köszönhetően elégedetten zárom a munkanapjaim. Minden reggelt, a hétfő reggelt is hálával kezdem, mert képes vagyok önállóan, szívvel-lélekkel tenni, önmagam és környezetem jól-létéért.

„Elfogadni azt, amire hívatottak vagyunk, amit megérdemlünk, ami nekünk van teremtve – olykor nehéz ügy. Azért is, mert 1. az élet nagy ajándékai legtöbbször csúfos csomagolásban, vagy gyanús álarcban jelennek meg először és csak a folyamat során szépülnek meg és nyílnak ki, 2. nem mindig látjuk az adott dolgon, hogy az a jövőben hogyan alakul és mi lesz belőle (de a szívünk már érzi!). Továbbá, az élet édes ajándékai gyakran a keserű tapasztalások után kiérdemelt jutalmat jelentik – ha pedig bele sem lépünk a feladatba, ha fel sem vállaljuk minden terhével és esetleges sérüléseivel együtt, akkor jutalom sincs.” Zentai Anna

Előbb vagy utóbb mindenki felfedezheti, hogy melyik az a tevékenység, amely illik hozzá, és amelyik kiszabadítja a mindennapok rutinszerű monotóniájából. Szerintem sokkal kimerítőbb, és senkinek sem jó, ha olyan feladatot vállalunk, amely nem szívünk-lelkünk, értékrendünk szerint való

Mark Twain szerint: „Minél több örömed van a munkádban, annál jobban megfizetik.” viszont „Aki mindent pénzért tesz, az előbb-utóbb mindent megtesz a pénzért.” Marie von Ebner Eschenbach

Mindegy, hogy fizikai munkával vagy épp szellemivel, a lényeg, hogy felszabadítsuk a képességeinkben rejlő erőforrásokat. A tanultakat, a tapasztalatainkat beépítsük életünkbe, és alkalmazzuk a mindennapokban. Hassunk tetteink által, önmagunk és mások boldogulására is.

Ideig óráig kerülgethetjük, mint a forró kását, tehetünk kitérőket, megalkudhatunk kényelmi vagy anyagi megfontolásból, de a küszködésben csak elfolyik az életerőnk. A végeredmény szempontjából sem mindegy, hogy szenvedéssel vagy szenvedéllyel végezzük feladatainkat.

A „jól van az úgy” nem elég, a minőségi munkához több kell, mint az iskolában, a továbbképzéseken az épp aktuális vizsgák letétele, és az adott szakma elméleti és gyakorlati elsajátítása. Ajánlatos szembenézni önkorlátozó hiedelmeinkkel, érdemes kitörni az önáltatás fogságából, és hallgatni az intuícióinkra. Na és persze időnként pihenni, szünetet tartani, feltöltődni is szükséges, ha nem akarunk teljesen kiégni. Azaz tudni, érezni kell a határokat, hogy mikor elég.

Tedd fel magadnak a kérdéseket:

Mi vagy ki tart vissza attól, hogy azt a munkát, örömteli tevékenységet végezd, és általa is azt az életet éld, amit megálmodtál magadnak?

Mit tehetsz, hogy ez megváltozzon?
Hajlandó vagy rá, hogy meg is tedd?

Ha őszinte válaszokat adtál magadnak, az szerintem rávilágított arra, hogy az akadályoztatottság eredője a legtöbbször bennünk van. Lehet bennünk bizonytalanság, félelem az újtól, de ha nem változtatunk, és nem lépünk, amikor időszerű lenne, akkor egyre jobban kiszolgáltatottabbá válunk, és egyre többször érezzük magunkat rosszul testileg-lelkileg.

“Kétféle munka létezik: Az egyiket csak kötelességből végezzük el, azért, hogy megkeressük mindennapi betevőnket. Az ember ilyenkor csak elvesztegeti az idejét, és nem érti, hogy soha nem fogja tudni visszaszerezni. Egész életében arról álmodozik, hogy mikor fog végre pihenni. Amikor pedig eljön ez a nap, már túl öreg ahhoz, hogy élvezni tudja az élet minden gyümölcsét. Az ilyen ember soha nem vállalja a felelősséget a tetteiért. Azt mondja: “Nincs más választásom.” De van egy másik fajtája is a munkának. Az, amelyiket szintén azért végez az ember, hogy megkeresse a mindennapi kenyerét, de közben igyekszik minden percét megtölteni odaadással és az emberek iránti szeretettel.” Paulo Coelho

Fentieket ébresztgetőnek szánom – mindazoknak, akik a hétfőt, vagy valami/valaki mást hibáztatják azért, mert nincs kedvük a munkájukhoz, a feladataikhoz.

Ha tetszett, oszd meg másokkal is!