Időbe telik


Az élet egyik alapigazsága, hogy csak akkor tudunk aratni, ha előtte vetettünk is, és ki mit vet, azt arat, mert érzéseink, gondolataink, szavaink, tetteink, vagy épp tétlenségünk mindig visszahatnak ránk.

 

Érdemes figyelmesen kiválasztani a megfelelő talajt, amibe vetni szeretnénk, illetve az időt is, amikor vetni szeretnénk, és mivel a vetést nem követi azonnal aratás, így kitartásra, türelemre is szükség van, mert a magoknak folyamatosan biztosítani kell mindazt, amelytől életre kelhetnek.

Nincs rajtam szemellenző, tudom, hogy sokszor olyanok is aratnak, akik előtte nem vetettek, de azt is tapasztalom, hogy ez csak ideig-óráig működik, és minden esetben meg kell fizetni a „rafináltságnak” az élősködésnek is az árát.

„Az instant levesek, gyorséttermek, plasztikai műtétek és hétperces fitnesz edzések korát éljük. Mindenki gyors, sőt azonnali eredményeket akar, de csak kevesek hajlandóak befektetni az ehhez szükséges időt és energiát. Amikor a színpadon egy gyönyörű hangú énekesnőt, vagy a pályán egy világcsúcsot döngető ünneplő atlétát látsz, mit gondolsz? A legtöbben legyintenek: szerencsés, tehetséges, jókor volt jó helyen. A csúcsteljesítmények és a kimagasló sikerek rengeteg gyakorlatnak köszönhetőek. Senki nem válik azonnal mesterré. Hosszú évek kitartó munkája szükséges hozzá: a terület tanulmányozása, égető vágy a mélyebb megértésre, és sok-sok gyakorlás. Az emberek többsége akarja ugyan az eredményt, de a hozzá vezető utat nem. Nincs rövid út a mesteri szinthez, csak pillanatok hosszú sora, amit gyakorlással töltesz el, legyen szó autóvezetésről, hangszeren való zenélésről, tárgyalásról, sportteljesítményről, meditációról vagy bármilyen cél eléréséről. Bele kell tenned a fókuszt, az órákat, a szíved-lelked!” Darren Hardy

„A mag nem tudhatja, hogy mi fog történni; a mag soha nem látta még a virágot. És a mag el sem hiszi, hogy ott rejlik benne a gyönyörű virág lehetősége. (…) A mag eddig biztonságban volt, akár ezer évig is biztonságban lett volna – a csíra számára azonban rengeteg a veszély. De a csíra elindul az ismeretlen felé, a nap felé, a fény forrása felé, anélkül, hogy tudná “hová?” és “miért?” Hatalmas keresztet kell cipelnie, de a magot megszállta egy álom, és ezért nekivág az útnak. Ugyanilyen az ember útja is. Nagyon viszontagságos. Sok bátorság kell hozzá.” Osho

„Időbe telik, amíg a csíra átfúrja magát a talajon, és virágzó növénnyé fejlődik. A növény életének mégis minden pillanata örömöt jelent annak, aki észreveszi benne a szépséget. Ugyanígy élvezd minden percét annak az időszaknak, amíg az álmaid valóra válnak. Lassíts, és legyél hálás, hiszen minden egyes lépéssel közelebb jutsz hozzá. Ahogy az álmaidat követve cselekszel, észreveszed valamennyi pillanatban a benne rejlő tanítást és szeretetet.” Doreen Virtue

Vessétek el a magokat, és gondozzátok, mert aki vet, az új életet teremt!

Ha tetszett, oszd meg másokkal is!