Átrendeződés


Sok idő eltelt a legutóbbi bejegyzésem óta. Magánéleti, és szakmai szempontból is eseménydús hónapok vannak mögöttem, így számomra fontosabb dolgoknak szenteltem az energiám, mint a blogolás.

 

A koronavírus felbukkanása világszerte emberek millióinak változtatta meg az életét drasztikusan. A karantén kezdete óta tapasztalhattuk itthon is, hogy nagyon eltérő az emberek reakciója. Volt pánik, felvásárlás, továbbra is van számtalan önjelölt szakértő, hitelesnek látszó, valójában ellentmondásos, ésszerűtlen tájékoztatás és intézkedés, no meg egymást túllicitáló, fals híradások.

Közvetett vagy közvetlen módon, de az emberek mindennapjaira jelentős hatást gyakorol a vírushelyzet, sokunkat fokozott figyelemre, önuralomra, higgadtságra késztetett, és megtanította sokkal jobban látni és értékelni a lényeget.

Tetszik vagy sem, de kölcsönhatásban állunk egymással, még ha néha nagyon nehéz is, tekintetbe kell vennünk, hogy mindenki a saját fizikai, szellemi szintje, tapasztalatai szerint reagál egy-egy szituációra. Egyesek hamar elfogadták a korlátozásokat, míg mások folyamatosan lázadoznak ellene, volt, aki könnyen alkalmazkodott a megváltozott körülményekhez, míg más teljesen leblokkolt, megint más összeesküvés elméletekkel traktálta a környezetét. Némelyek hasznot húznak a kialakult állapotból, és folyamatosan manipulálnak, míg mások egyszerűen igyekeznek ott segíteni, ahol csak tudnak, sokan pedig azt is megtanulhatták, hogy még jó szándékkal sem ajánlatos kéretlenül beleütni az orrukat más dolgába.

„Az emberi élet bombabiztos törvénye: ahhoz, hogy teljes életet éljünk, meg kell tanulnunk a dolgokat használni és az embereket szeretni, nem pedig a dolgokat szeretni és az embereket használni.” John Powell

A maszkok felkerültek, az álarcok lehullottak, és sokaknál lelepleződtek a valódi szándékok. Az elmúlt időszak rendesen felszínre hozta az eredeti jellemeket, a legjobbat és a legrosszabbat is megtapasztalhattam: jó párszor kellett nagy levegőt vennem és tízig számolnom megszólalás előtt, néha pedig könnyekig meghatódva alig tudtam megszólalni.

„Az élet legalapvetőbb választása az, hogy kinyílunk vagy bezárkózunk-e, kreatív és önkifejező energiáinkat pozitív vagy negatív módon nyilvánítjuk-e meg a világban. Bármilyen körülmények között találjuk is magunkat, mindig hatalmunkban áll megválasztani, milyen irányba haladjunk tovább.” Dan Millman

A magam részéről – ahogyan eddig, úgy a jelen helyzetben is tudatosan csak azzal foglalkozom, amire van ráhatásom. Családommal a legnagyobb bizonytalanságban fogtunk bele egy felújításba és költözésbe, számtalan kihívással kellett megküzdenünk a hivatásunk területén is. Voltak szomorú és felemelő pillanataink, igyekszünk lelkileg is támogatni egymást, hol több, hol kevesebb sikerrel.

Nem mondom, hogy nem volt, van bennem félsz önmagam és szeretteim egészsége miatt. Azt sem tagadom, hogy volt, van bennem aggódás, hogy gazdaságilag hogyan és mikor jutunk túl ezen az egészen. Minden nap megteszem a szükséges óvintézkedéseket, de nem vagyok mazochista, ezért aztán csak nagyon szűrve olvasok, hallgatok, nézek híreket, és nem vagyok vevő mindenre és mindenkire. Már sokszor megtapasztaltam, hogy félelemből, elhatárolódásból, kirekesztő gyűlölködésből sosem születnek jó döntések. A bizonytalanság érzése lekorlátoz, és kiszolgáltatottá, tehetetlenné tesz, ez által pedig képtelenné válunk a cselekvésre.

Ezért aztán az élet minden területén továbbra is következetesen a lehetőségekre, a megoldásokra összpontosítom az időm és az energiám, azt nézem, hogy mivel rendelkezem, és hogy lehet abból a legjobbat kihozni az adott helyzetben. Hálás vagyok mindazért, ami megadatott, örülök, ha segíthetek, és köszönöm, nagyra értékelem a felém irányuló szeretetet, támogatást.

Egyrészről keserves, olykor félelmetes időket éltünk, élünk meg, megtapasztalhattuk, hogy mennyire esendőek vagyunk, és rákényszerültünk, hogy látásmódot váltsunk, másként gondolkodjunk, cselekedjünk.

Másrészről viszont egy óriási lehetőséget kaptunk arra, hogy lelassuljunk, és azzal is foglalkozzunk, amire/akire eddig nem fordítottunk elég időt, energiát. Alkalmas ez az időszak arra is, hogy mélyen magunkba nézzünk, és feltegyük a kérdéseket önmagunknak:

Ott vagyok, ahol lenni szeretnék?
Azokkal, akikkel szeretnék?
Azt csinálom, ami valóban nekem rendeltetett?
Mit tehetek én, hogy jobb legyen a holnap?
… és így tovább …

Életvitelünk, életminőségünk elsősorban a mi felelősségünk, még drasztikusan megváltozott életkörülmények között is. Tetteinknek vagy épp tétlenségünknek következményei vannak, egyéni sorsunk pedig a döntéseinknek megfelelően alakul.

Kétségtelen, hogy soha többé nem lesz semmi olyan, mint amilyen a koronavírus előtt volt, és ez szerintem nem is baj, mert az a régi, megszokott „normális élet” valójában sokak számára rohanó, pazarló, elanyagiasodó, értékvesztett élet volt, ami tarthatatlan állapotokat eredményezett.

Azt kívánom, hogy sikerüljön mindenkinek felfedeznie a saját helyét, feladatait, legyen bátorsága megújulni, és a lehető legjobbat kihozni önmagából a rendelkezésére álló időben.

Tudom, hogy ez kicsit naivan hangzik, én mégis bízom benne, hogy az átéltek sokunkat átformálták, és felelősebb, tudatosabb hozzáállással, sokkal természetközelibb, harmonikusabb, toleránsabb, derűsebb életet tudunk teremteni. Ha pedig közösségeinkben megosztjuk egymással erőforrásainkat, akkor több embernek lehet esélye nem csak túlélni, hanem egészségben, szeretetben, biztonságban élni.

Ha tetszett, oszd meg másokkal is!