Az állhatatosság


Emlékezzünk vissza arra, amikor biciklizni tanultunk. Két oldalra szerelt pótkerékkel kezdtük a gyakorlást, viszonylag egyszerű is volt. Aztán később, amikor ezeket leszerelték róla a szüleink, hirtelen minden bonyolultabbá vált.


Keményen küzdöttünk, hogy rajta maradjunk a kerékpáron, néha mégis leestünk róla, és összevissza horzsoltuk magunkat. Örömteli várakozással néztünk azon idők elébe, amikor végre sikerülni fog, amikor majd segítség nélkül biciklizhetünk. Mindennap gyakoroltunk, s végül megtanultunk kerékpározni.

Hasonló volt ehhez az a folyamat, amikor járni tanultunk. Sikeres volt már az első kísérletünk, hogy felálljunk és elinduljunk egyenesen előre? Természetesen nem, hisz nincs olyan gyerek, aki erre képes lenne. A tanulási folyamat alatt a kudarcok sorozatát éltük át valamennyien. Újra meg újra.

Mi köze van a gyerekkori példáknak a felnőttkori sikerekhez?

Természetesen az állhatatosság és az ismétlések sorozata. Kitartottunk célunk mellett, s nem számított, mennyi idő alatt érjük majd el. Alig vártuk, hogy elérjük, s lelkesedésünk nem csökkent a kudarcokkal. Ugyanakkor nem szabad alábecsülnünk a pozitív megerősítés jelentőségét sem. Mindig tudtuk, hogy szüleink mögöttünk állnak, támogatnak, és szurkolnak nekünk. De mindez már régen volt.

Elkötelezettség nélkül nincs eredmény!

Vizsgáljuk meg, manapság hogyan fogunk hozzá egy új képesség kifejlesztéséhez. Lelkesen haladunk előre, hajlandóak vagyunk elviselni a kudarcokat, amíg nem tettünk eleget a kihívásnak? A legtöbb ember valószínűleg azt válaszolná erre, hogy “nem”. Mi a különbség a biciklizni tanuló énünk és a mostani énünk között? Először is, már sokkal inkább adunk mások véleményére, gyakran a lehetséges kritikák és gúnyolódások miatt tétovázunk. Igaz, nem túl kényelmes dolog megpróbálni valami újat, néha pedig egyenesen ijesztő.

De ha a kitűzött cél helyett arra figyelünk, hogyan vélekednek erről mások, súlyos károkat okozunk magunknak. Ha azonban ki akarunk fejleszteni egy új képességet vagy el akarunk érni egy jelentős célt, el kell köteleznünk magunkat mindazzal együtt, ami eljuttat oda. Még ha ezek visszhangja kezdetben negatív is, vagy együtt jár azzal, hogy mielőtt elérnénk, újra meg újra elbukunk.

Minden alkalommal, amikor nagyot változtattam az életemen, a környezetem – érthető – ellenállásával találkoztam. Nekem mindig bevált, hogy újra meg újra a saját fejem (nem is a fejem, hanem az ösztöneim) után mentem a kritikus helyzetekben.

Aki többször fölállt, sikeresebb.

A legtöbb látványos teljesítmény mögött nemcsak sok munka áll, hanem az útkeresés millió kisebb-nagyobb buktatója is. Magyarul: sok kis kudarc, amelyek később már nem is látszanak, és nem is szívesen beszélünk róluk. Minden bukás, amely után sikerül fölállni, újrakezdeni, vagy más úton elindulni, tanulságul szolgál, és legalább olyan mértékben benne van a későbbi eredményekben, mint maguk a részsikerek.

Az igazán sikeres emberek megtanulták elviselni a kudarcot.

Bár valószínűleg nem élvezték különösebben bukásaikat, úgy tartják azokat számon, mint a győzelemhez vezető út elkerülhetetlen részeit. Ahhoz, hogy bármilyen területen profi szintre jussunk, időre van szükségünk, erőfeszítésre, fegyelemre és kitartásra, hogy keresztüljussunk minden felmerülő akadályon.

Gondoljunk a sikeres sportolókra: ők se úgy kezdték, hogy minden ütést azonnal eltaláltak, és minden labdát rögtön visszaadtak. Ők is kivették részüket a kudarcokból, és eleinte rengeteg hibát követtek el. De valaha úgy döntöttek, hogy fejlesztik a képességeiket, elkötelezték magukat.

A gyakorlás éveiben az az elképzelhetetlenül tiszta szándék adott nekik erőt, hogy egy napon elérjék céljukat és bekerüljenek a nemzet válogatott csapatába. Ma ezek a játékosok valószínűleg szakmájuk csúcsán állnak, és – mellesleg – rengeteg pénzt is keresnek. A kudarc lehetősége játszmánként mégis hetven százalék.

A show business és a média sztárjai számára sem idegen a kudarc élménye. Az induló színészek megszámlálhatatlanul sok visszautasítást kapnak pályájuk kezdetén. Sokan tíz-tizenöt évet dolgoznak látszólag hiába, minden elismerés nélkül, míg végre karrierjük elindul, és addigi munkájuk megkapja a méltó elismerést. Miután elérték már a siker szinte valamennyi szintjét, még mindig lehetséges, hogy időnként újra megtapasztalják a bukás érzését is.

Összefoglalva: a sikeres emberek mind rájöttek arra útjuk során, hogy a siker legnagyobb mértékben a kitartástól függ. Ha nem adjuk fel, ha újra és újra próbálkozunk, ha folytonosan fejlesztjük magunkat, előbb-utóbb sikeresek leszünk. Pusztán erőre és kitartásra van szükségünk, hogy minél többet tanuljunk és gyakoroljunk.

Akiket nem rettentett el a kudarc.

Van egy barátom, sikeres hálózatszervező, ma több mint egymillió forintot keres havonta. Saját bevallása szerint 26 éven át nem tudott adósságok nélkül élni. Ebben az időszakban többször költözködött munkát keresve, számtalanszor bocsátották el, és soha nem keresett többet havi néhány tízezer forintnál. Volt, amikor segélyen élt, és a barátainál aludt. Melyik ponton kellett volna feladnia?

Másik, hasonló példa egy rendkívül sikeres tréner barátom esete. Mielőtt befutott volna, évekig kellett tehetségéhez méltatlanul alacsony fizetésből élnie, és elviselni társai gúnyolódását. Tizenkét éven át tartó bukdácsolás után végül arra kényszerítették, hogy adja fel állását, 1989-ben otthagyta a munkahelyét, és borzalmas öt évet töltött ügynökként, ez a munka egyáltalán nem illett hozzá. Majd visszatért a szakmájához, méghozzá szerelme unszolására. Hamarosan találkozott egy külföldi trénerrel, a módszerét behozta az országba, honosította, és ma az egyik legismertebb szakember ezen a területen. Ha feladja, itt tartana?

Ha hozzáfogunk valamihez, felejtsük el azt a kategóriát, hogy “kudarc”.

Csak eredmények léteznek, némelyek jobbak, némelyek rosszabbak. A kudarc azt jelenti, hogy elértünk utunknak arra a pontjára, ahol feltétlenül irányt kell váltanunk. Ha egyszer feladunk valamit, azt jelenti, már nem kezdhetjük újra! Vagyis úgy döntöttünk, hogy nem kezdjük újra. De ha egyfolytában próbálkozunk, kísérletezünk, állhatatosan és szorgalmasan, a siker útja nyitva áll előttünk.

Forrás: dr. Telkes József

Ha tetszett, oszd meg másokkal is!

Hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.