Advent negyedik vasárnapján


Advent negyedik vasárnapján meggyújtjuk az adventi koszorún az utolsó gyertyát is, a tiszta, szívből áradó, feltétel nélküli szeretet szimbólumát. Sokfélék vagyunk, sokféleképpen készülünk a karácsonyra,…


a fény születésének megünneplésére. Van, aki ma dolgozik, van, aki egyik üzletből a másikba fut, mások az otthonukat díszítik ünnepi díszbe, sütnek, főznek, ajándékot készítenek, és olyan is van, aki ugyanúgy, minden változtatás nélkül éli meg a napot.

Év vége felé minden felgyorsul, nehéz úgy beosztani az időnket, hogy minden beleférjen, minden rendben legyen karácsonyra, ezért sietünk, és közben egyre türelmetlenebbek vagyunk – önmagunkkal és másokkal. Sokan teherként tekintenek a karácsonyra, és egyre több a máz, az elvárás, a megfelelési kényszer, no és a képmutatás is.

“Ha szeretet van az életünkben, az pótol ezernyi dolgot, ami hiányzik. Ha nincs szeretet, mindegy, mink van, az sosem lesz elég.” Dan Millman

„A szeretet annak a képessége, hogy megengedem azoknak, akik fontosak számomra, hogy olyanok legyenek, amilyenek lenni szeretnének, függetlenül attól, hogy az engem boldoggá tesz vagy sem.” Dr. Wayne Dyer

„Aki szeretetben él, nem büszke, nem akar másokon uralkodni, nem halljátok soha, hogy hibáztatna vagy gúnyolna másokat. Nem kutat mások szándékai felől, nem hiszi azt, hogy ő jobban cselekszik, mint mások, és soha nem tartja többre magát embertársainál. Aki szeret, az amennyire csak lehet, elkerüli, hogy fájdalmat okozzon.” Vianney Szent János

A nagy sürgés-forgás közepette sem szabadna elfelejtkeznünk arról, hogy az egymás felé tanúsított figyelem, a megértés, az idő, és szeretet ezerszer értékesebb a patyolat tisztára pucolt és csilivili feldíszített lakásnál, a minden földi jótól roskadozó ünnepi asztalnál, és minden tárgyi ajándéknál.

Csak rajtunk múlik, hogy a saját karácsonyunkat hagyjuk-e elüzletesedni és kiüresedni. Családunk a legkisebb, mégis a legerősebb és legösszetartóbb egysége lehet világunknak, amennyiben ezt az egységet nem vesszük természetesnek, hanem mindannyian teszünk is érte – minden nap. A saját családunkon túli környezetünk is igényli a figyelmet. Egy jó szó, egy mosoly, kis türelem nagy csodákra képes.

Sok családnak komoly gondot okoz a legalapvetőbb szükségletek biztosítása, ezen kívül számos állat is éhezik és fázik. Jó lenne, ha nem csak ebben az időszakban, hanem egész évben nagyobb hangsúlyt kapna az adományozás. Például az Ökumenikus Segélyszervezet 1353 adományvonalának hívása csak 250 Ft-ba kerül, és nagy örömmel etettünk meg pár kutyust is a fiammal. Sok kicsi sokat segíthet – egész évben!

Hit, Remény, Öröm, Szeretet, mind a négy gyertya ég. Engedjétek, hogy a fény bennetek és körülöttetek is megjelenjen, és fedezzétek fel újra a valódi értékeket!

Ha tetszett, oszd meg másokkal is!