A világ jelenlegi állapota – mindaz, amit kint megtapasztalunk – a mi diagnózisunk. Arról szól, hogy mi milyenek vagyunk, hogyan működünk, hogy viselkedünk, miként éljük meg a dolgainkat, vagy éppen…

hogyan nem éljük meg azokat. Időt akarunk nyerni. Ezért aztán mindent felhasználunk, hogy minél több legyen belőle. Nem foglalkozunk a természettel, nem törődünk az egészségünkkel, nem foglalkozunk a környezetünkkel. Ízfokozókkal, gyorsított megoldásokkal próbálunk ebédet, vacsorát főzni, rohanva bekapunk valamit a gyorsétkezdékben. Egyre több időhöz akarunk jutni, hogy azt megfelelően töltsük el, s közben, amikor végre szabadidőhöz jutunk, akkor sem tudunk teljesen benne lenni a pillanatban; az „itt és most”-ban.

Szeretnénk jól kihasználni az életünket. De hogyan lehet ezt megtenni, ha abban a pillanatban, amikor éppen valamit csinálunk, már nem arra gondolunk, hanem már a következő pillanatra, a következő napra vagy a következő hétre? Vagy ami még rosszabb; régi, sokszor negatív vagy rossz emlékeinkre, és ezáltal megfosztjuk magunkat attól a lehetőségtől, hogy éppen azt éljük át, ami van, és azzal egyesüljünk, ami éppen a rendelkezésünkre áll.

A világ és benne a mi életünk olyan, amilyennek mi tesszük nap, mint nap, olyan, amilyennek mi éljük meg vagy nem éljük meg. A változás nem kint kezdődik el, hanem bennünk. Lehet-e megálljt parancsolni ennek az iszonyatos tempónak? Lehet, de mindenki csak magának parancsolhat megálljt. Magának mondhatja azt, hogy most leülök és nézem a virágzó cseresznyefát, nem csinálok semmit. Mindenki magának mondhatja, hogy most én erre helyezem a hangsúlyt, számomra most ez az első, és teszem azt, ez éppen arról szól, hogy valamit jobban megfigyelek, valamit jobban átélek, valamit megengedek magamnak, amit addig nem tettem meg. Nem könnyű dolog változtatni az életünkön.
Kalo Jenő

Ha tetszett, oszd meg másokkal is!