Advent időszaka


Advent a karácsonyt (december 25-ét) megelőző negyedik vasárnaptól karácsonyig számított időszak. A karácsonyi ünnepkör advent első napjával kezdődik, és vízkeresztig (január 6-ig) tart. Az adventi gyertyák…


a hit, a remény, a szeretet, és az öröm szimbólumai. “Advent: A várakozás megszentelése. Rokona annak a gyönyörű gondolatnak, hogy meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk. Gyermekkorunkban éltünk így. Vágyakoztunk arra, ami biztosan megjött. Télen: az első hóesésre. És várakozásunk ettől semmivel sem volt kisebb, erőtlenebb. Ellenkezőleg: nincs nagyobb kaland, mint hazaérkezni, hazatalálni, beteljesíteni és felfedezni azt, ami a miénk… Aki pedig jól várakozik az időből épp azt váltja meg, ami a leggépiesebb és legelviselhetetlenebb; a hetek, órák, percek, kattogó, szenvtelen vonulását.” Pilinszky János

Az adventi készülődés során se felejtsük el: az elkövetkezendő négy hétben is tőlünk függ, hogy mennyi fénnyel, odafigyeléssel, szeretettel, törődéssel töltjük meg egymás életét. A számvetés ideje is ez, a szívünkben is világosságot kell teremtenünk, nem elég csak a lakásunkat feldíszíteni, főzni, sütni, ajándékokat vásárolni és az adventi koszorú gyertyáit lángra lobbantani.

Ronan Hardiman: Heaven
Kívánok szeretetteljes adventi napokat!

Régebbi adventi cikkeim:
Advent első hete az igazságosság hete
Advent második hete a mértékletesség hete
Advent harmadik hete a bátorság hete
Advent negyedik hete a bölcsesség hete

Ha tetszett, oszd meg másokkal is!