A szavak hatása


Az emberek beszélnek, a szavaknak pedig hatásuk van. Ha azonban rendelkezünk már némi emberismerettel, akkor a szavak még a rejtett érzelmekről, tulajdonságokról is árulkodnak, és minden esetben…


azt minősítik, aki azokat a szavakat kiejti a száján. “Az emberek játszanak a szavakkal. Úgy éppen, mint a gyermekek a játékkockákkal. Csakhogy a szavak veszedelmesebbek, mint a játékkockák. Nem lehet összeszedni őket, és elrakni a ládába, ha rosszul sikerült a játék. A szavak örökre ott maradnak, ahová az első pillanatok hangulatában helyeztük őket. Láthatatlanok és megfoghatatlanok, és ezért nem lehet kijavítani a hibát, amit elkövettünk velök. Az emberek hihetetlenül könnyelműen játszanak a szavakkal.” Wass Albert

Egy guru egyszer kísérletet tett arra, hogy megmagyarázza egy tömeg számára, hogy az emberi lények miként reagálnak a szavakra, hogyan használják ki azokat, hogyan élnek a szavak, nem pedig a valóság mentén. Az egyik ember felállt, s tiltakozott. Azt mondta:

– “Kétlem, hogy efféle hatást tennének ránk a szavak.”
A guru azt felelte: “Üljön le, maga seggfej!”

Az ember feldühödött, és odavágta: “Ön felvilágosult embernek nevezi magát, gurunak, mesternek, holott szégyellnie kellene magát.”

Ekkor a guru azt mondta: “Elnézését kérem, uram. Elragadott a hév. Őszintén bocsánatot kérek; hibáztam; nagyon sajnálom.”

Az ember végül megnyugodott. Ekkor a guru azt mondta:

“Csupán néhány szavamba került, hogy dührohamot váltsak ki önből; s csupán néhány szóval le lehetett önt csillapítani, ugye?”

“Mindig emlékezz arra, hogy a szép szavak nem mindig igazak, s az igaz szavak nem mindig szépek.” Jókai Mór

“Érezted-e már a szavak érintését, amelyek simogattak, gyógyítottak, vigasztaltak, talajt csúsztattak a lábad alá – és tapasztaltad-e a szavak sebző, égető, jéggé dermesztő hatását, s azt, hogy olyan súlyosak néha, mint a föld egész terhe? A szavaknak nagy hibájuk, hogy mindenki mást ért alattuk. Először egyeztetni kell őket, mint a különféle órákat.” Szepes Mária

Szavak, szavak, mennyire rabul ejthetnek és megtéveszthetnek minket, és mennyire nem mindegy, hogy hogyan és mire használjuk a szavakat.

Ügyelj szavaidra, és a fentieket oszd meg másokkal is!