Burkolt semmittevés


“Szemben a közhittel, a lusta ember nemcsak az, aki átalussza az időt vagy ölbe tett kézzel üldögél. A restségnek létezik egy sokkalta megtévesztőbb és kifinomultabb formája. Az a fajta sürgés-forgás, lázas…


tevés-vevés, ami a valódi cselekvés megkerülése. Némi “filozófiával” azt mondhatnám, hogy ezer tetszetős tévedés se pótol egyetlen igaz gondolatot se súlyban, se erényben. A pontos, igaz cselekvés az, amelyik számba veszi és mérlegeli a “pálya” minden nehézségét, és a “véletlenek” esetleges szélfúvását éppúgy, mint a föladat “bemérhető” részét, persze nehéz, s nemegyszer kevésbé látványos a vaksi “szorgoskodásnál”.

A közvélemény könnyen ítél a látszat után, s az izzadtságot legtöbbször a koncentrált figyelem elébe helyezi. Pedig ez a csúsztatás melegágya ennek a fajta kritikai lustaságnak és előítéletnek, mely melegágya a burkolt restségnek, belső tunyaságnak, s csupán képmutató változata a hétalvásra ítélt mesebeli semmittevésnek.

Ahogy a félelem és élhetetlenség a betegségbe, úgy menekül nemegyszer a belső restség az aktivitásba, a minőség megkerülésével a középszerűség tevékeny gyakorlatába.” Pilinszky János

Az meg aztán még jobban felháborít, ha mindezért a látszat munkáért nekem, neked, nekünk még fizetnünk is kell, nem is keveset. Tényleg ideje lenne annak, hogy egyre többen felébredjenek, felfedezzék az erőt önmagukban, és nemcsak a szavaikkal, de a mindennapi tetteikkel is hűek maradnának a magyari értékekhez, mert:

“Magyarok vagyunk, magyarok maradunk, senki idegennek nem kívánjuk kárát, senki idegennel nincsen vesződésünk. Mindössze a magunk hazáját kívánjuk megőrizni és megtartani magyarnak, hogy fiaink és unokáink is élhessenek benne magyarul, s megélhessenek benne becsületes munka árán. Tisztességgel és békességben, az Úristen rendelése szerint.” Wass Albert