Egyre többen, és egyre többféleképpen próbálnak tanácsokkal ellátni, „észre téríteni” bennünket. Kívülállóként persze néha könnyebb rálátni egy-egy helyzetre, ám sokszor pont azért válik felelőtlen okoskodássá,…

mert a tanácsot osztogató nem érintett. Nagyra értékelem a környezetemben élő, saját életükért is felelősséget vállaló, és másoknak is segítő embereket. Rendszeresen ki is kérem a véleményüket, ha épp elakadok, (tőlük a tanács mellé kalácsot is kapok), ám nagyon nem kedvelem a kibiceket.

„Az élet olyan, mint egy kártyajáték. A kiosztott lapok adottak, de ahogy játszod őket, az szabad akarat.” Dzsaváharlál Néhrú

Maradva a kártyás szóhasználatnál, a kibicek azok a külső szemlélők, akik nem tették meg saját tétjeiket, ezért biztonságos helyzetből osztogatják nyerő javaslataikat.

Ők azok, akik nem vállalnak fel konkrétan semmit sem, de mégis mindig jobban tudják, hogy mit rontottunk el, és mit kellene csinálnunk egy adott helyzetben. Ők azok, akik a mi közös játszóterünkön semmit sem kockáztatva felveszik a hozzáértő szakember jelmezét, és vakmerő lépésekre biztatják az épp kiszemeltet. Ők azok, akik egy-egy odavetett megjegyzéssel folyamatosan ítélkeznek, és nagylelkűen osztogatják világmegváltó tanácsaikat, holott mindezt nem is kértük.

Túl sok a kibic, aki a saját élete helyett a másokéval foglalkozik, aki mindenhez, és mindenkihez ért, aki élvezi, ha hallathatja a hangját, aki mindenáron figyelmet követel, akinek semmi sem drága, főleg, ha más fizeti meg.

Kedves, és nem kedves kibiceim, előttem nem vagytok hitelesek, nem osztottam lapot nektek, az én játékomban nincs helyetek! Nem kívánok megfelelni mindenkinek, ezért feleslegesen szóltok be, ha kell, ha nem!

Foglalkozzatok inkább a saját játszóteretekkel, söprögessetek a saját portátok körül, és vigyétek vásárra a saját bőrötöket!

Ha tetszett, oszd meg másokkal is!