Mi mellett mész el naponta?


Januári fagyos reggel volt, amikor egy ember megállt egy Washington DC-i metróállomáson és hegedülni kezdett. Hat Bach darabot játszott, összesen negyvenöt percen keresztül. Ezalatt több mint ezer ember…


fordult meg az állomáson, legtöbben a munkahelyükre igyekeztek a csúcsforgalomban. Három perc múlva egy középkorú férfi észrevette a zenészt. Lelassított, és egy pillanatra meg is állt, majd továbbsietett. Egy perccel később a hegedűs megkapta az első egydollárosát, egy nő dobta bele a hegedűtokba anélkül, hogy megállt volna. Néhány perccel később valaki a falhoz támaszkodva kezdte el a zenét hallgatni, de kis idő múlva az órájára nézett, és továbbsietett.

Legjobban egy hároméves kisfiú figyelt fel a zenére. Anyukája kézen fogva vezette, de a fiú megállt a hegedűst nézni. Nemsokára az anyuka továbbhúzta, de a kisfiú közben végig hátrafelé kukucskált. Ugyanez más gyerekkel is megtörtént, kivétel nélkül mindegyik szülő továbbvezette őket.

A 45 perces előadás alatt csak 6 ember állt meg zenét hallgatni! Nagyjából 20-an adtak pénzt, de közben le sem lassítottak. Összesen $32 gyűlt össze. Amikor vége lett a zenének, és elcsendesedett az állomás, senki sem vette észre a változást. Szinte senki sem tapsolt, gratulált.

A járókelők nem tudták, hogy a világ egyik leghíresebb hegedűművésze, Joshua Bell játszotta a zenetörténelem legnehezebb darabjait 3.5 millió dollár értékű Stradivari-ján. Két nappal a metróállomásbeli előadás előtt egy teltházas bostoni színházban lépett fel, ahol a jegyek átlagosan 100 dollárba kerültek.

Ez igaz történet! Joshua Bell “álruhás” metróbeli fellépését szociológiai kísérletként a Washington Post szervezte meg, még 2007-ben. Azt vizsgálták, hogy egy hétköznapi környezetben, “egy alkalmatlan időpontban” vajon felismerjük-e a szépséget, megállunk-e hogy befogadjuk, és értékeljük-e a tehetséget egy váratlan helyzetben.

Washington Post videója a kísérletről

A kísérlet eredményének egyik szomorú következtetése: Ha nincs időnk arra, hogy megálljunk és legalább pár percig hallgassuk a világ egyik legjobb zenészét a zenetörténelem legvirtuózabb darabjait játszani, akkor vajon mi minden mellett megyünk el még észrevétlenül ugyanígy, nap, mint nap?

Te mit gondolsz?

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

7 hozzászólás:

  1. Szia Ildi!

    Igazán köszönöm, hogy ezt a tanulságos cikket feltetted!

  2. Cselőtei Katalin

    Számomra nem az a legfontosabb tanulság ebből a történetből, hogy mi minden mellett megyünk el nap mint nap, hanem az, hogy mennyire fontos jól megszervezni a dolgainkat, a megfelelő helyen, megfelelő időpontban és a megfelelő célszemélyeknek “adni el magunkat”. Rengeteg időt és energiát lehet így elpocsékolni, ahogy Joshua Bell tette. Magától biztosan nem jutott volna eszébe ez az eszement ötlet, mert ez a kísérlet az volt. Érdekes módon, bennem inkább haragot vált ki, mert ugyan mit vártak ettől a kísérlettől? Bárki megmondhatta volna, hogy ez lesz az eredménye, és ezért elpocsékolták egy művész értékes idejét. (Az én fiam zongoraművész, ezért tudom, mennyire fontos számára minden perc, talán ezért bosszant ez az értelmetlen kísérlet.Szerencsére egy zongorával ezt nem lehet megtenni.)

  3. Földiné Csúcs Mária

    Nem értek egyet az előttem szólóval. Én magam ugyan nem muzsikálok, a fiam kürtön játszott, és sok művész barátom van. A kísérlet igenis lehangoló.Szerintem pont arra volt kíváncsi mennyire sivár lelkülettel van az emberek többsége megáldva. Ha a szép, értékes mellett elmegy, hogy ne menne el más mellett. E- miatt van az is, ha valaki rosszul van ráfogják, hogy részeg.
    Viszont van ennek a kísérletnek egy másik tanulsága is. Ugyanígy megy el az ember a lehetőségek mellett is. És utána a siránkozás, és az irigykedés van. Mármint azt irigyeli aki nem ment el a lehetőségek mellett. Siránkozik, hogy neki miért nem sikerül semmi.

  4. Cselőtei Katalin

    Kedves Marika!

    ez a kísérlet nem feltétlenül bizonyítja az emberek sivár lelkületét. Csak képzeld magad az utca emberének a helyébe: végigdolgoztad a munkaidődet, hulla fáradt vagy, ráadásul többszázad magaddal tülekszel a metróban, lehet, hogy ülőhelyed sem volt, közben azon jár az eszed, hogy mit kell még bevásárolnod, mi nincs otthon, de sietsz is, mert menned kell a fiadért az óvodába, és még millió más problémád lehet, talán a fejed is megfájdult már, és akkor ott hegedül valaki a füledbe. Egyszerűen nem vagy ráhangolódva, márpedig a klasszikus zenére rá kell hangolódni, és meg kell tisztelni a zeneszerzőt, a darabot és a művészt is azzal, hogy ráhangolódunk, csak rá figyelünk. Hogy lehetne ezt megtenni egy forgalmas metróbejárónál?

  5. Energildi

    Köszönöm Béla!

    Kedves Katalin és Marika! A hozzászólásaitok nagyon jól mutatják, hogy mennyire sokfélék vagyunk mi emberek. Köszönöm a hozzászólásotokat, nagyon elgondolkodtató a más-más nézőpont.

  6. Radó Hajnal

    Le a kalappal előtted Ildi 🙂

  7. Energildi

    Kedves Hajni!

    Köszönöm. A kalapleemelés neked is jár.
    Csodás dologra vállalkoztál, mikor “Főállású Angyal” lettél.
    Kívánom, hogy a jövőben is követhesd az álmaidat!