SkyCourt – Égi Udvar


A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér új termináljának SkyCourt (Égi Udvar) elnevezésű központi csarnoka nyerte el idén a rangos Tierney Clark brit-magyar építőmérnöki díjat. Az elmúlt hétvégén…


azok is megtekinthették, akik nem utaztak. A SkyCourt 24000 négyzetméteres csarnokát 14 darab, egyenként 70 méteres és 70 tonnás, íves acélpillér tartja. Az oszlopok burkolata szinte mindenhol fehér, ahogy az épület egészét is ez a tónus, valamint az üveg és az acél egyszerűsége hatja át.

A Tímár Zoltán Ybl-díjas építész által tervezett terminált 2009-ben kezdték el építeni, összesen 39 bolt (köztük nemzetközi és magyar éttermek is), 12 utasbiztonsági csatorna kapott helyet, amely 14-re bővíthető. A SkyCourt március 27-én 0 órakor nyílik meg a forgalom előtt.

A koncertekkel, divatbemutatókkal, a SkyCourt építését bemutató kiállítással, és egyéb programokkal színesített nyílt hétvégéből utólag egy kis ízelítő:

2011.03.20. SkyCourt nyílt nap

Budapest legújabb büszkesége megihlette a táncos lábúakat is 🙂

SkyCourt – Havervagy tánc – Flash mob

Az építészek elképzelése szerint a SkyCourt Budapest új, jelkép erejű épülete, minden hazánkba látogatót magával ragad majd és gondoskodik arról, hogy az Europa Nostra építészeti díjat elnyerő 1-es terminál mellett a 2-es terminál is méltó légi kapuja legyen Magyarország fővárosának.

Kívánom, hogy legyen igazuk! 🙂

Ha tetszett, oszd meg másokkal is!