Ez volt az első gondolatom, amikor értesültem róla, hogy Robin Williams eltávozott. Sokféle szerepben láthattuk, hol megnevettetett, hol könnyeket csalt a szemünkbe, és volt,…

hogy egyszerre okozta mindkettőt. „Az igazság olyan takaró, ami alól kilóg az ember lába, az ember hiába rángatja, valamije mindig kilóg alóla, akárhogy cibálja, valamije mindig fázni fog, attól fogva, hogy először felsírunk, egész addig, míg utolsót sóhajtunk.”

„Mindannyian igényeljük, hogy elfogadjanak, de higgyék erősen, hogy a meggyőződésük egyéni, a sajátjuk, még ha a nagy többség emiatt rossz szemmel néz is magukra, még ha a nyáj azt bégeti is: “neeem heeelyeees”! (…) Azt akarom, hogy leljék meg a maguk útját mihamarabb. Induljanak el rajta a maguk tempójában! Mindegy, hogy merre, mindegy, hogy hogyan, akár peckesen, akár kergén, bárhogyan!”

A Holt költők társasága című filmben arra bátorította a diákjait, hogy álljanak fel az asztalra, hogy más, illetve többféle szemszögből is láthassák a történéseket.

A filmben ezt is üzente: „Carpe Diem… seize the day.” Azaz „Ragadd meg a napot!”, mert fontos, hogy törődjünk a holnappal, levonva a múlt tanulságait, DE csak úgy, és annyira, hogy közben nem mulasszuk el a jelent, mert minden nap ajándék.

Ezért a médiával ellentétben én nem megyek bele annak boncolgatásába, hogy mi vezetett odáig, hogy Robin Williams önként mondjon le az életéről. Helyette újra megnézem a felejthetetlen filmeket (Wikipedia magyar oldala), amikben szerepelt, és újra nevetek, újra sírok, és hálásan köszönöm mindazt, amit nekem, nekünk adott.

Amikor becsukódik egy ajtó, mindig kinyílik egy másik, nyugodjék békében!

Filmjei által Te is bármikor felidézheted, azt pedig soha ne felejtsd el, hogy felelősek vagyunk egymásért!