Falak helyett hidakat építsünk!


Nincs más kiút, falak helyett ideje volna hidakat építenünk. ”Ne rázzuk a fejünket gőgös fölényességgel, s ne rángassuk közömbösen a vállainkat, hogy az önbírálat kellemetlen terhét lerázzuk: mi magunk is felelősek vagyunk…


ezért a világért, mint ahogy apáink s nagyapáink is felelősek voltak.” – írta Wass Albert. Ha mindig csak másra mutogatunk, mint bűnbakra, közben pedig semmi érdemlegeset, előre vivőt nem teszünk, akkor semmi esélyünk a túlélésre.

Bár az alábbi tanmese két testvérről szól, nem árt észben és szívben tartanunk, hogy eredetileg mindannyian testvérek, Egy-ek vagyunk.

“Egy vidéki farmon élt két testvér, egymás szomszédságában. Egy napon egy jelentéktelen félreértés kapcsán összevesztek. Eddig kölcsön adták egymásnak szerszámaikat, ameddig az egyik távol volt, a másik vigyázott a farmra, megbeszélték a problémáikat, de most, egy csapásra minden megváltozott. Hiába a negyven éves szomszédság, most végül odáig fajult a dolog, hogy nem is álltak szóba egymással.

Egy szép napos reggelen az idősebbik testvérhez bekopogott egy idegen férfi, aki munkát keresett egy-két napra. Először el akarta küldeni, de végül, amikor meghallotta, hogy ácsmester, és jól bánik a fával, megmozgatta a fantáziáját. Azt a feladatot adta neki, hogy a testvére és az ő telke határába építsen egy kerítést. Olyat kért, amin még átlátni sem lehet, mert annyira haragudott a testvérére.

Miután kiadta a feladatot és minden faanyagot, szerszámot, szeget a rendelkezésére bocsátott a mesternek, elment a városba. Az ács neki is látott a munkának.

Estefelé, amikor visszajött az idősebb testvér megdöbbenve látta, hogy a telek határában, a kis völgyben nem egy kerítés, hanem ellenkezőleg egy híd áll, mely összeköti az ő és testvére telkét.

Pont akkor jött ki a fiatalabbik testvér, aki szintén megdöbbenve nézte a hidat, ezt mondta:
“Drága testvérem! Te képes voltál egy hidat építtetni, azok után, ami köztünk történt? Azok után, amiket tettem és mondtam?”

Erre mindketten nagyon elszégyellték magukat, és a híd közepén egymásba borulva kibékültek. Ennek örömére kérték az ácsmestert, hogy maradjon még pár napig, találnak neki valami munkát.

Mire a Mester így felelt: “Nagyon szívesen maradnék, de még sok olyan hely van, ahol hidat kell építenem!”

Eddig szólt a tanmese. “Testvéreim!” Fennmaradásunk érdekében a különbözőségeink helyett azokra a pontokra kell(ene) koncentrálnunk, amik összekötnek. Wass Albert soraival kezdtem, azzal is zárom:

“Percre se feledd, hogy testvéred minden magyar, bárhol is éljen. Összetartásban rejlik csak erő. Más ember földjén nincs számodra hely. Félvilágot is befuthatod, más ember földjén testvértelen leszel, s elfúj a szél, mint kósza őszi lombot, ha nemzetedről megfeledkezel!… Gaz és szemét nem terem nemzetet! S a gyűlöletet nem mossa le semmi, csak az összetartó igaz szeretet!”

Ha Egyetértesz, oszd meg másokkal is!

Hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.