Nem az idő oldja meg


Az én univerzumomban akkor van ideje valaminek, amikor úgy gondolom, hogy most van itt az ideje. Ma például megengedtem magamnak, hogy csak délben ébredjek, és az órát is csak akkor állítottam át 11-re. Ráérek.

 

„Az idő relatív.” Olykor óriási különbség van az órával mérhető objektív idő, és a szubjektív időérzékelésünk között. Egy óra néha soha nem akar elmúlni, néha pedig túl gyorsan tova száll, attól függően, hogy épp mit csinálunk, és az milyen érzéseket kelt bennünk.

“Ha én ördög lennék, és kapnék egy megbízást egy még nagyobb ördögtől, hogy tegyem tönkre az Isten által teremtett világot, pontosan azt csinálnám, amit most az emberek: Siettetnék. Gyorsítanám a fejlődést, az élményeket, az információkat, a történéseket, az érzelmi hatásokat, és mint tehetséges Sátán, pörgetni kezdeném a világot. És addig pörgetném, amíg ennek a pörgésnek a sebessége meghaladja az emberi agy élmény – feldolgozási képességét, az emocionális teherbírását. Amíg minden tönkre nem megy.” Popper Péter

Életünk során folyamatosan kulcsfontosságú szerepet tölt be az időhöz való viszonyunk. A ketyegő óra és a számtalan elvárás hatására könnyen úgy érezhetjük, hogy mások irányítják az életünk, és sohasem leszünk képesek mindennek és mindenkinek megfelelni. Szerintem ez eleve lehetetlen, így tudatosan törekszem rá, hogy amennyire csak lehet, a saját időm birtokosa én magam legyek, azaz az egyéni ritmusom szerint oszthassam be a napomat.

Nem kívánom a számtalan teendő oltárán feláldozni a testi-lelki egészségem és a számomra fontos kapcsolatokat sem. Amióta a határidő naplóm segítségével tervezem meg a napjaim, és fontossági sorrendet állítok fel a feladataim között, illetve közbe iktatok szüneteket is, azóta sokkal hatékonyabbá, kiegyensúlyozottabbá és teljesebbé vált az életem.

A kevesebb sokszor több. Alapból agilis a természetem, időnként szeretek egyszerre többféle tevékenységet is végezni, de arra mindig ügyelek, hogy ez ne csapjon át rohanó felületességbe. Igyekszem nem telezsúfolni programokkal a napjaim, így lehetőségem van rá, hogy a munkámat teljes szívvel és odafigyeléssel végezhessem, de azért minőségi időt is teremthessek önmagamra és szeretteimre.

„Mi órával mérjük az időt, az óra viszont a mi önkényes időfogalmainkkal méri önmagát: hogy két perc valóban abszolút értelemben is egyenlő hosszú idő, azt soha nem fogjuk megtudni. Érdekesebb ennél, hogy az idő mozgásának irányát kivétel nélkül mindenki adottnak és változtathatatlannak képzeli: múltból a jelenen át a jövő felé.” Karinthy Frigyes

„Van egy nagy, mégis egészen hétköznapi titok. Mindenkinek része van benne, mindenki ismeri, de csak kevesen gondolnak rá. A legtöbb ember tudomásul veszi, csöppet sem csodálkozik rajta. Ez a titok az idő. Van naptár, van óra, hogy mérje, de ez mit se jelent, hiszen mindenki tudja, egy-egy óra néha örökkévalóságnak tetszhetik, el is suhanhat, akár egy pillanat – attól függ, mit élünk meg abban az órában. Mert az idő élet. Az élet pedig a szívünkben lakik.” Michael Ende

“Ne feledjétek, hogy nem az idő oldja meg a dolgokat, hanem az, hogy mit kezdtek a nektek rendelt idővel!” Robert Lawson

Rohanó világunkban nem könnyű megteremteni mindazt, ami a lényünknek valóban hasznos, és építő, ami a testünket is fejleszti, és a lelkünket is kinyitja, ami által sokkal élhetőbbé tehetjük a mindennapjainkat.

Ha viszont rohanásba és kapkodásba torkollik minden cselekedetünk, és folyamatosan versenyt futunk az idővel, akkor esélyünk sincs rá, hogy mindezt felfedezzük, megéljük, és egyszerűen felzabál mindent a sosem elég idő.

„Csak olyan tempóban tudsz sikeresen haladni, amilyen gyorsan a leglassúbb darabkád képes.” Raphael Kushnir

Mindannyian észleljük az idő múlását, de sokkal kellemesebb, ha minél többször magunk határozhatjuk meg, hogy hogyan teljen el. Tavasszal, eggyel előre kell állítani az órát (a normálishoz képest), ősszel pedig egy órával vissza (az eredeti, normális időre). Legalábbis egyelőre. Én viszont úgy döntöttem, hogy ezen a szép vasárnapon ráérek, az óraátállítással is. Mert megérdemlem.
Ne siessetek, legalább ma ne! 🙂

Ha tetszett, oszd meg másokkal is!