Gondolataink akaratlanul is zajosan áramlanak, szavakká formálódnak bennünk, csak gyűlnek, és úgy hangoznak néha, mint a monoton, rossz minőségű, egyetlen szinkronszínésszel készült,

hang alámondásos filmek. Változó, hogy melyikünk hogyan önti formába ezeket a gondolatokat. Nem mindannyian vagyunk barátságban a szavakkal… Van, aki könnyedén formázza őket, van, aki nehezen. Van, akinél gördülékenyen megy a „szinkronizálás”, van, akinél keservesen.

Ez a nehezebb. Ha a belső gondolatok, érzések és érzelmek nem ölthetnek testet a külvilágban, attól a lélek is áporodottá tud válni, mint egy sosem szellőztetett szoba. Idővel elfogy belőle az oxigén, és élhetetlenné válik a levegő.

Sajnos gyakoriak az ilyen mondatok, hogy “Attól nem lesz jobb semmi, ha beszélek róla! A helyzet nem változik. Minek lelkizzek rajta?! Vagy egyedül oldom meg, vagy sehogy.”

Valamiért azt hisszük, a gondjainkról beszélni panaszkodás. Pedig nem az. Fel sem tudjuk mérni, hogy a kibeszéletlen szavaknak mekkora hatása van! Valójában attól gyengülünk, ha “nem nyitunk ablakot”. Kimondani, megfogalmazni, hogy mi fáj, mi nyomaszt, mi okoz elakadást, nem gyengeség, hanem tiszteletet érdemlő erő.

Igaz; azzal, hogy beszélünk róla, a nehéz, vagy fájdalmat okozó helyzeteink és kapcsolataink valóban nem változnak, de valami más talán igen. A kimondott és meghallgatott szavak mentén létre tud jönni az a megfoghatatlanság és megnevezhetetlenség, ami majd bennünk okozza a változást. Amikor mi magunk változunk, akkor másképp vagyunk jelen, másképp reagálunk, másképp érzünk – egyszerűen más szemmel látunk. És ez segít.

A Segítő Beszélgetés lényegét Agnes Beguin ragyogóan fogalmazza meg az alábbi sorokban:

“Figyelj és hallgass meg!

Ha arra kérlek, hogy hallgass meg és Te tanácsot adsz, nem teljesítetted a kérésemet,

Ha arra kérlek, hogy hallgasd meg az érzéseimet, és Te elmagyarázod, hogy miért rossz, hogy így érzek, akkor rám tiportál,

Ha arra kérlek, hogy hallgass meg és Te úgy érzed, hogy valamit tenned kell, hogy a problémám megoldódjon, bocsáss meg, de én úgy érzem, hogy Te süket vagy.

Nem kértem mást – csak hogy figyelj rám és hallgass meg,
Nem kértem, hogy tanácsolj, sem hogy tegyél,
Nem kértem mást, csak hogy hallgass meg.
Nem vagyok tehetetlen, csak gyönge és elesett.

Amikor teszel valamit helyettem, amit nekem kell megtennem, csak megerősíted a félelmemet és gyöngeségemet.

De ha elfogadod, hogy úgy érzek, ahogy érzek, még ha ez az érzés érthetetlen is, lehetővé teszed, hogy megvizsgáljam, és értelmet adjak az érthetetlennek. Ha ez megtörténik, a válasz világossá válik és tanácsra nincs szükség.

Tehát Te is figyelj rám és hallgass meg. Ha szólni akarsz, várj egy ideig, és akkor már én is tudok Rád figyelni.”

Forrás: Bíró Rita www.azeletsoja.hu

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!