Antonio Vivaldi a Négy évszak című hegedűversenyében csodás dallamokkal ajándékozott meg bennünket. A Tavasz első tételéhez versben is megfogalmazta gondolatait: „Megérkezett az új tavasz,…

vidáman köszönti őt az ujjongó madárdal, s a csermelyek a szellő sóhajában frissülve futnak édes suttogással. Villám és mennykő súlyos gráciával jelenti be, sötét-libériásan, s hogy elcsitul az égzengés: madárdal hallik megint, benne zengő varázs van.”

“Tavasszal mindig arra gondolok, hogy a fűszálak milyen boldogok: újjászületnek, és a bogarak, azok is mindig újra zsonganak, a madárdal is mindig ugyanaz, újjáteremti őket a tavasz. A tél nekik csak álom, semmi más, minden tavasz csodás megújhodás, a fajta él, s örökre megmarad, a föld őrzi az életmagvakat, s a nap kikelti, minden újra él: fű, fa, virág, bogár és falevél.

Ha bölcsebb lennék, mint milyen vagyok, innám a fényt, ameddig rám ragyog, a nap felé fordítnám arcomat, s feledném minden búmat, harcomat, élném időmet, amíg élhetem, hiszen csupán egy perc az életem. Az, ami volt, már elmúlt, már nem él, hol volt, hol nem volt, elvitte a szél, s a holnapom? Azt meg kell érni még, csillag mécsem ki tudja meddig ég?! de most, de most e tündöklő sugár még rám ragyog, s ölel az illatár!

Bár volna rá szavam vagy hangjegyem, hogy éreztessem, ahogy érezem ez illatot, e fényt, e nagy zenét, e tavaszi varázslat ihletét, mely mindig új és mindig ugyanaz: csodák csodája: létezés! tavasz!” Várnai Zseni

“Jó néha sötétben a Holdat nézni, hosszan egy távoli csillagot idézni, jó néha fázni, a semmin elmélázni, tavaszi esőben olykor bőrig ázni, tele szájjal enni, hangosan szeretni, jó néha magamat csak úgy elnevetni, sírni, ha fáj, remegni, ha félek, olyan jó néha érezni, hogy élek.”
Anna and the Barbies

Ha tetszett, oszd meg másokkal is!