Mindennapi életünknek mindig vannak könnyebb és nehezebb időszakai. Ennek okozatként öntudatlanul is kialakul a saját hiedelemrendszerünk, amely aztán sokszor láthatatlan falként akadályozhat minket…

az élet minden területén. “Az emberek gyakran nem veszik észre, hogy a tudás és a képzelet, a tudatosság hiányában magas falat emelnek maguk köré, melyen át már nem látják a saját lehetőségeiket.

E falak szilárdságát szerencsére csupán gondolkodásmódunk adja – még ha betonnak látszanak is. Nagy a különbség egy külső, igazi betonfal és a tudatunkban emelt fal között. Ugyanúgy lebontható azonban a külső fal, mint a belső. Ha belül csapdában érezzük magunkat, kevés energiánk marad a hatékony küzdelemre. Belső börtönőreinket véljük ijesztőnek. Az őrök saját félelmeink, melyek egy percre sem hagynak magunkra, és ügyelnek rá, hogy egy tapodtat se moccanjunk. Amíg félünk, nem tudunk mozdulni.

A börtönőrök és rácsok természetesen saját agyszüleményeink, nagyrészt a múltunkban szereplő, hatalommal és tekintéllyel rendelkező személyek iránti félelmeinkből koholtuk őket, és úgy hoztuk át őket a jelenbe, hogy nem bíráltuk felül hasznosságukat. Őreink azt az aggodalmunkat személyesítik meg, hogy mások majd nem szeretnek, és nem becsülnek minket. Éppen ezért lehetetlen érzelmi börtönünkből felmérni új lehetőségeinket.

Ahhoz, hogy kiszabaduljunk onnan, elsőként egy új gondolat szükséges: “Biztosan létezik valami más is. Vállalom a kockázatot, megvizsgálom közelebbről.” Ettől ébred fel bennünk a remény, mely új lehetőséggé válik.” Virginia Satir

“Néha a hétköznapi megbántódásokból, a sértésekből, a csendből, a megoldatlan kérdésekből és a dacból falat építünk szívünk köré. A legfontosabb feladatunk az, hogy megakadályozzuk, hogy fölépüljenek ezek a falak. Főképpen pedig az, hogy ne legyünk kövek a többiek falában.” Bruno Ferrero

Ha tetszett, oszd meg másokkal is!