Az idős ács egy szép napon úgy döntött, ideje nyugdíjba vonulnia. Főnökének elmondta, hogy bár hiányozni fog a kereset, amit a munkájáért kapott, mégis otthagyja a házépítést, mert többre értékeli a szabadidőt,…

amit az évtizedek során nem tölthetett családjával. A főnök nagyon sajnálta, hogy elveszíti legjobb ácsmesterét, és arra kérte őt, hogy utoljára segítsen még neki felépíteni egy házat.

Az ácsmester ráállt, de nem telt el sok idő és máris látni lehetett, hogy az utolsó házba a szívét már nem tette bele. Az elvégzett munka hanyag volt, a felhasznált anyagok minősége silány. Szomorú befejezése volt ez az egyébként kiváló és elkötelezett ácsmester szakmai életének.

A ház átadására megjelent a főnök is, magával hozta a ház kulcsait, és átadta azokat az ácsmesternek. – Ez a Te házad – mondta – Ezt én adom ajándékba.

Az ácsmester meg volt döbbenve. Ha tudta volna, hogy a saját házát építi, egész másképp dolgozott volna.

Így van ez mindannyiunkkal. Építgetjük életünket nap-nap után, de sokszor nem éppen a lehető legjobbat adjuk ki magunkból. És aztán rádöbbenünk, hogy magunknak kell majd abban a házban laknunk, amit építettünk, és ha újra kezdhetnénk, egészen más életet építenénk.

Te is építőmester vagy! Ahogy ma állsz a dolgokhoz, az szabja meg, hogy holnap hogyan élsz majd.

Ha tetszett, oszd meg másokkal is!