Kiszakított belőlem egy darabot az élet, aztán csak megy tovább, bár én még csak ott tartok, hogy levegőt vegyek… „Mostanában annyi ajtó csukódik be mögöttem… És én néha szeretném, ha ez egy kicsit lassabban menne…

Visszamenni nem akarok, hiszen az ajtók csakugyan bezáródnak, és az ember nem is mehetne vissza. És én csakugyan a magam útján akarok továbbmenni. De hát néha kifulladok egy kicsit, és olyankor szeretném azt mondani, hogy – állj… csak egy pillanatra… csak egy percre állítsuk meg, kérem, a világot… csak addig, míg hozzászokom egy kissé, hogy ott legyek, ahol vagyok.” Eric Knight

Fejem búbjáig benne vagyok egy veszteség fájdalmában, próbálom ép ésszel és lélekkel felfogni, túlélni, hogy az életem egyik nagyon fontos része másképp alakult, mint ahogy reméltem. Teljesen ismeretlen útszakasz van most előttem. Lassacskán összeszedem magam, hogy újra legyen hitem, reményem, szeretetem, hogy ha már az élet nem vár, akkor elinduljak én is utána. Talán a következő elágazásnál majd megértem, hogy miért is történt úgy, ahogy történt…