Te teremtsd meg Sorsodat!


“A Belső Erő pontosan azt adja meg nekünk, amit kérünk tőle — ha csak kis dolgokra vállalkozunk, akkor csak kis dolgokhoz ad erőt; ha viszont nagy dolgokat szeretnénk magas szinten végrehajtani,…


minden erőt a rendelkezésünkre bocsát. Az ember kétféle mentális hozzáállás közül választhat:

Az EGYIK olyanná teszi a személyt, akár a futball-labda. Ellenállást tanúsít, és erős reakciót mutat, amikor erőhatás éri, de nem születik belőle semmi. Sohasem cselekszik saját jószántából; nincs benne erő. Az ilyen embert a körülmények és a környezete irányítja; a sorsukat rajtuk kívül eső dolgok határozzák meg; a bennük rejlő Erő sohasem válik aktívvá. Ezek az emberek semmit sem tesznek, semmit sem mondanak belső indíttatásból.

A MÁSIK hozzáállás virágzó tavasszá változtatja az embert. Az erő egyenesen a középpontjukból árad; olyan, mintha egy kis forrásból az örök élet szökőkútja fakadna. Az ilyen ember erőt sugároz. Ezt a környezete is érzi. A Belső Erő állandó működésben van bennük; önmaguktól, saját indíttatásukra cselekszenek.

Az embert nem érheti nagyobb jó, mint hogy saját, belső indíttatásából cselekszik. A Gondviselés által tervezett összes élettapasztalatunk arra szolgál, hogy az embereket aktivitásra, belső indíttatásra serkentse. Szinte kényszerít bennünket arra, hogy kilépjünk “a körülmények áldozata” szerepből, és uraljuk környezetünket.

Életed pozitív és negatív történéseit azért kapod a Sorstól, hogy végre kezedbe vedd az irányítást; hogy végre Te teremtsd meg saját Sorsodat!” Wallace D. Wattles

Még valami, ami nagyban befolyásolja sorsodat. Mindennapra igaz, de ma kiemelten: Csak olyat adj másoknak, amit te is szívesen elfogadnál, mert a karma törvénye szerint (ok-okozat), minden, amit teszünk, visszaszáll ránk.

Ha tetszett, oszd meg másokkal is!