Szabadidő


Felgyorsult világunkban is törekszem az emberi tempóra, és a számomra fontos értékek megtartására. Életem fontos részei a tanulás, és a munka, de ahogy a telefonomnak, úgy nekem is szükségem van feltöltődésre.


„Képzeld azt, hogy az életed olyan, mint egy homokóra. Tudod, hogy sok ezer homokszem van az óra felső részében, és lassan és egyenletesen folynak át a középső, szűk nyakon. Sem te, sem én nem tehetünk semmit, hogy gyorsabban folyjanak, csak ha tönkretesszük a homokórát. Te is, én is, mindenki más is olyan, mint ez a homokóra. Reggel mindannyian úgy érezzük, hogy több száz feladatot kell aznap megoldanunk, de ha nem egyenként látunk hozzá, ha nem lassan és egyenletesen végezzük őket a nap folyamán, ahogy a homokszemek peregnek az órában, akkor tönkretesszük testi és lelki mechanizmusainkat.” Dale Carnegie

Bár sokan próbálnak erről tudomást sem venni, a szabadidőm mégis megfizethetetlen. Nem szenvedek munkamániában, teljesítménykényszerben, és az elvárások ellenére sem áldozom fel a kikapcsolódásra szánt időm, csak hogy ezáltal esetleg jobb anyagi körülmények között éljek.

Igyekszem tudatosan a test-lélek-szellem egységét figyelembe véve élni, és ezt csak úgy valósíthatom meg, ha időnként kiiktatom az engem sürgetni szándékozó embereket és körülményeket. 🙂

“Az, hogy valaki nagyon elfoglalt, ugyebár azt jelenti, hogy nagyon fontos ember. Pedig az élet is van annyira fontos, hogy néha ráérjünk. Hogy ráérjünk élni.” Frances Mayes

Mindenki maga dönti el, hogy hol van számára a határ, én belülre hallgatok, a testem jelzéseire figyelek, így érzem, hogy mikor elég, mikor jött el az ideje a pihenésnek.

SzabadságON

Ilyenkor a „kell” és a szeretek dolgozni helyett a „pillanatban lenni” állapotában leledzem. Kreatív stressz oldásként sétálok, táncolok, strandolok, napozom, sportolok, meditálok, zenét hallgatok, filmet nézek, olvasok, kényelmesen finomakat eszem és iszom, családommal, barátaimmal vagyok, vagy elvonulok, és élvezem a saját társaságom, no meg az értékes csendet. Ezek sokszor nem is kerülnek pénzbe, inkább csak odafigyelésbe.

“Carpe diem – ez nem azt jelenti számunkra már, hogy észt vesztve tobzódjunk, hanem hogy tudatosítsuk magunkban életünk szépségeit, észleljük környezetünket és becsüljük a nyugalmat, amely körülvesz.” Hankiss János

Érdemes önmagunkra is energiát áldozni, hihetetlenül gyorsan megtérülő befektetés. Próbáld ki!

Ha tetszett, oszd meg másokkal is!

Hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.