Segíts az áldozatoknak!

Tragikus balesetről szólnak a hírek napok óta: 2010.10.04-én az ajkai timföldgyár kolontári vörösiszap-tározójánál átszakadt a gát. A vörösiszap árhullám Kolontárt, Devecsert, Somlóvásárhelyet, Tüskevárt, Somlójenőt, Apácatornát és Kisberzsenyt érintette. Segíts Te is !
A vörösiszap a timföld gyártása során keletkező melléktermék. Vas-, alumínium-, szilícium-, és nátrium-oxidot tartalmaz, de nehézfémek is vannak benne. Ha a szántóföldekre, az utakra kiömlött vörösiszap megszárad, akkor a levegőben terjedve okozhat egészségkárosodást, míg az ivóvízből ólom, cink és egyéb nehézfémek juthatnak be a szervezetbe. Egyes nehézfémek felszívódnak a növényekbe, ezért semmilyen terményt nem szabad fogyasztani, amely a szennyezett területen található.

“A vörösiszap által elöntött területeken egyetlen helyszínen sincs az egészségügyi határértéket meghaladó radioaktivitás – közölte Hende Csaba honvédelmi miniszter csütörtökön Debrecenben, hozzátéve: ezt a honvédség és az ÁNTSZ laboratóriumainak egymástól független mérése igazolta. Nincs kitéve a lakosság radioaktív sugárzás veszélyének – közölte a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) csütörtök reggel az MTI-vel, miután szakértői csoportja vizsgálatokat végzett a vörösiszappal elöntött térségben. A vörösiszap a nátron-lúg tartalom miatt veszélyes anyagnak minősíthető, az azzal való érintkezés fokozott odafigyelést igényel. Bőrrel való érintkezés vagy szembe kerülés esetén bő vizes lemosással védekezhetnek az emberek a káros hatások ellen” MTI
A lúgnak önmagában nincs hosszú távú környezeti hatása, mivel az a vízzel felhígul, viszont maró hatása kipusztítja a növényzet egy részét. Ha a lúg bármilyen felszíni vízfolyásba kerül, abból minden életet kipusztít.
“A Rábán és a Mosoni-Dunán keresztül elérte a Duna főágát is a vörösiszap-szennyeződés csütörtök délre – közölte Dobson Tibor, a kárfelszámolás szóvivője.” MTI
A szennyezés teljes mértékben kipusztította a Marcal folyó élővilágát. A Rábán és a Dunán egyelőre nem tapasztaltak halpusztulást. A szennyezést a folyók vizébe eresztett, savasító gipsszel próbálják hígítani.
A tragédiának már 4 halottja és több száz sérültje van, sok a lúgos vörösiszap miatti égési sérülést szenvedett ember, többeknek súlyos az állapota.
Nekik, és az épségben maradt embereknek is nagy szüksége van a segítségedre:
Nemzeti Segélyvonal
T-Com és T-Mobil számok: 1752-es telefonszám (hívásonként bruttó 250 forint).
A szám nem minden hálózatból elérhető, adományt a Segélyvonal számlaszámára is lehet küldeni:
OTP Bank 11702036-20707637.
Magyar Vöröskereszt
Bármelyen hálózatból hívható: 1749-es telefonszám (200 forint hívásonként).
Adományozni lehet sms-ben is: az “iszap” szót kell ugyanerre a telefonszámra elküldeni.
A Magyar Vöröskereszt bankszámlaszámára is lehet adományt küldeni:
K&H Bank 10405004-00026547-00000000
Közlemény rovatba: “ISZAP”.
Magyar Ökumenikus Segélyszervezet
Bankszámla: 11705008-20464565
Közlemény rovatba: “Vörösiszap károsultjainak megsegítése”.
Magyar Máltai Szeretetszolgálat
Bankszámla: OTP Bank 11784009-20200673
Közlemény rovatba:”iszapkárosultak”.
Katolikus Karitász
Bankszámla: Raiffeisen Bank 12011148-00124534-00800007
Közlemény rovatba:”Iszapár”.
Magyar Református Szeretetszolgálat
Bankszámla: 10702019-85008898-51100005
Közlemény rovatba: “iszapkárosultak”
Római Katolikus Plébánia – Devecser
Bankszámla: 12084003-00103523-00100003
Közlemény rovat: “segély”
Önkormányzatok
Devecser Város Önkormányzatának számlája:
11748090-15427085-10070004
Kolontár Község Önkormányzatának számlája:
OTP 11748090-15427298-06540009
Természetbeni segély, ha nincs pénzed
A Lapterjesztő FR Hálózat alábbi regionális raktáraiba viheted adományaid hétfőtől-péntekig, 8 és 16 óra között:
Budapest XXI. ker. II. Rákóczi Ferenc út 195-197.
Győr Zöld utca 22.
Debrecen Rigó utca 56.
Tatabánya Búzavirág út 3.
Miskolc Repülőtéri út 4.
Veszprém Gerenda utca 4-6.
A szervezők egyeztettek a katasztrófavédelem vezetőjével, hogy mire van szükségük az embereknek. Elsősorban vizet, tartós élelmiszert, takarót, fehérneműt, zoknit, kabátot, egyéb ruhaneműt gyűjtenek, de mindenféle adományt továbbítanak, ha az bontatlanul, a szavatossági idő figyelembevételével érkezik.
Valamivel biztosan tudsz Te is segíteni!
Frissített hírek:
A vörösiszap katasztrófa halottainak száma a cikk megírása óta sajnos kilencre emelkedett és még mindig sokan vannak kórházban. Több százan nem költözhetnek vissza házaikba, vagyontárgyaik semmivé váltak, egész eddigi életük munkája odaveszett.
A magyar kormány központi kármentő alapot hozott létre az ajkai térségben történt vörösiszap-katasztrófa károsultjainak megsegítésére. A lakossági felajánlásokat ezentúl a Magyar Kármentő Alap központi számlaszámaira kérik:
Belföldi utalásnál: 11794022 – 22222222
Külföldi utalásnál: HU 28117940 – 2222222222 – 00000000
A vörösiszap okozta helyzetről hivatalos honlapot indított a Kormányzati Kommunikációért Felelős Államtitkárság. Elérhetősége: http://vorosiszap.bm.hu
Segíts, és oszd meg minél több emberrel, hogy ők is segíthessenek!

Legutóbbi hozzászólások