Dr. Ranschburg Jenő, a legismertebb, legnépszerűbb, magyar pszichológus 76 esztendős korában távozott közülünk. Különleges tekintélyét annak köszönheti, hogy mindenki másnál jobban tud(ott) egyszerre szakszerű és közérthető lenni.

A gyermekekkel, a családdal kapcsolatos nézeteit, véleményét mindig úgy közvetítette, hogy azt az átlagolvasó, néző is megértse. A televízióban futó Családi kör szakértőjeként egykor az egész ország egyszemélyes “nevelési tanácsadója” volt, majd a Mesterkurzus előadójaként is népszerűségre tett szert. Az életrajzát > ITT < olvashatjátok.

Több évtizedes munkássága alatt számtalan könyvet írt, és mindig törekedett arra, hogy mind a szülőknek, mind a nevelőknek segítséget nyújtson a gyermeknevelés sok örömmel, de sok gyötrelemmel és tanácstalansággal is járó folyamatában. Könyveit > ITT < megvásárolhatjátok.

Mindig humorral fűszerezte előadásait és könyveit, sokunk szívében, lelkében maradandó élményként raktározódik el, mert különleges életerő, elhivatottság, s legfőképp élni akarás hatotta át egész jellemét.

Idézetek riportokból, könyveiből:

Egész életemben két dolog érdekelt igazán: a világ megértésének, átélésének sajátos gyermeki formái és az irodalom.

“Először emberek vagyunk, és csak ezután nők és férfiak.”

“Vajon él-e valahol a világban a nekünk való igazi – nő, vagy férfi -, akit meg kellene találnunk? Talán sehol nincsen számunkra „teljesen kész” partner, aki karakterében, okosságában, érzelmeiben tökéletesen megfelel a vágyainknak. Ám életünk során valószínűleg találkozni fogunk egy-két olyan férfival, vagy nővel, akiben benne van a lehetőség, hogy számunkra pótolhatatlan társ váljék belőle. Csakhogy az ilyen kapcsolatba nagyon sok szeretetet, elnézést, tapintatot, kompromisszumot, s legfőképpen türelmet kell belefektetni. Egy embert csak egészen lehet elfogadni, nem széthasítható: „Ez kell belőled, ez nem!” S ami a legfontosabb: minden kapcsolatban jó és rosszabb periódusok váltják egymást. A megoldás nem az, hogy ha kiéleződik partnerünkkel a viszony, azonnal sértetten elmenekülünk, elválunk. Minden működő kapcsolat érték, amit nem szabad elherdálni, hanem meg kell próbálni túljuttatni a válságon. Ezek az írások valamennyire segíthetnek ebben. S talán az is, ha néha elgondolkodunk a kétezer évvel ezelőtt élt Terentius mondásán: „Ember vagyok, semmi sem idegen tőlem, ami emberi.”

Annak idején nem véletlenül úgy alkotta meg a természet a családot, hogy legyen egy anya, egy apa és egy viszonylag elfogadható atmoszféra, amelyben a gyermek nevelődhet. Ha ez megsérül, a nyomai láthatók lesznek a gyermeken is. Az egyszülős családban növekednek a nevelés kockázatai. Ez nem túl biztató annak a statisztikák szerint több mint négyszázezer anyának, akik hihetetlen küzdelmek árán próbálják meg egyedül felnevelni gyermekeiket. Szerintem hibás gondolkodás az, ha egy nő azt gondolja, férfiként is helyt tud állni. Ez nem az ő dolga.

“A nevelés célja a jövő, nem a jelen! Aki csak a jelenre koncentrál, annak a nadrágszíj, a fakanál a nevelési, helyesebben idomítási eszköze. Ennél távolabbra kell látni. A baba nem olyan ajándék, aki csak örömet szerez. A szülői szerep a szó legtisztább értelmében szolgálat. Az első hat-nyolc hónap a csecsemő igényeinek feltétel nélküli kielégítéséről szól. Ezzel nem lehet elkényeztetni, ez nem majomszeretet! Ha megkapja ebben a fontos fejlődési szakaszban, amit kér, két-három éves korára tündéri, bűbájos gyerek lesz belőle! A stabilitás, a biztonság érzését ugyanis az adja neki, ha elfogadják, szeretik olyannak, amilyen.”

“Könyvemben – mint mindig – most is gondolataim világos és érthető megfogalmazására törekedtem. Arra, hogy az olvasó a lehető legkevesebb erőfeszítéssel felismerje a gyereket, akiről éppen szó van, és – akár szülő, akár pedagógus – az írásomból nyert információkat hasznosítani tudja nevelőmunkája során.”

“A tehetséges gyermek számára a mai magyar iskola hihetetlenül ártalmas. A gepárd metafora nem tőlem származik, én csak kibontottam. A gepárd száztíz kilométer per órás sebességgel tud szaladni, de ezt csak akkor teszi, ha az antilop ott fut előtte. A stopperóra kedvéért nem rohan, igazi teljesítménye a belső éhségből fakad. Ha a gepárdot beteszik egy állatkerti kifutóba, és ott nyulakkal etetik, akkor csak huszonöttel fut, mert az bőven elég ahhoz, hogy elkapja a zsákmányt.”

“Mi, felnőtt, komoly emberek, általában megrögzött realisták vagyunk. Pontosan tudjuk, hogy nincsenek csodák; a nap reggel feljön, este lemegy, ábrándozni néha lehet ugyan, de ebből megélni annál nehezebb. Senki nem győzhet meg minket arról, hogy az üveggolyó – ha földhöz vágjuk – nem szilánkokra pattan, hanem soktornyú palotává változik, és már régen nem hiszünk a jó tündérben, aki egyszer csak megjelenik és teljesíti három kívánságunkat. Mégis: néha szorongunk a sötétben, megborzongunk, ha fekete macska szalad át előttünk az úton… Az érett, illúzióktól megszabadult (vagy megfosztott?) felnőttekből is előbújik néha a csodákat sejtő gyermek…”

“A televízióban fröcskölő művér és a tündérmesékbe rejtett erőszak között a legfontosabb különbség az, hogy az utóbbit a szülő meséli gyermekének, az ágy szélén üldögélve. Ilyenkor a gyermekben a nap folyamán óhatatlanul felgyülemlő félelmek, agresszív indulatok a mesebeli hős kalandjaihoz kapcsolódnak, és a – szülő biztonságot, nyugalmat, szeretetet árasztó közelében – fel is oldódnak a szerencsés befejezés katarzisa során. Biztos vagyok benne, hogy a televízió sem tudna ártani, ha a szülők – beszélgetésre készen – ott ülnének gyermekeik mellett, és fognák a kezüket, miközben együtt nézik akár a Tom és Jerryt, akár a Híradót…”

Gyújts gyertyát Te is, és oszd meg másokkal is!