Gyermeknap 2011


Hazánkban május utolsó vasárnapja (2011. május 29.) hagyományosan a gyermekeké. Még ha néha úgy is érezzük, hogy szinte minden nap gyereknap van, azért ezen a napon valóban minden a gyerekekről szól.

“Amikor a köldökzsinór elszakad, a vérkörök kettéválnak, a véráram megpördül, és a magzat, aki eddig az anya szívével élt, most önálló szívet kap, saját, maszek létcentrumot, amely innen kezdve fáradhatatlanul veri az Élet ritmusát. Az új lény, mint egy kis autó, leszalad a Teremtés futószalagjáról. Innen kezdve hol hevesen, hol békésen dobogó szívvel, felpörgetve vagy alapjáraton, de egyedül is üzemel – a misztérium megtörtént. Élet született.” Müller Péter

“Amikor gyermeked azt látja rajtad, hogy belülről sugárzol, boldog vagy, örülsz az életnek, az életednek, akkor ne aggódj, érezni fogja, hogy beszélhet az érzéseiről, problémáiról veled, mert tudja, hogy benned nem ellenséget, hanem társat lát.” Marie Clarence

“Lehet, hogy elfelejtik, mit mondtál nekik, de soha nem fogják elfelejteni, hogy hogyan érezték magukat szavaidtól.” Carl William Buehner

Magyarországon 1950 óta ünneplik a gyermeknapot május utolsó vasárnapján, ám a hagyomány már 1931-ben kezdődött, akkor még Gyermek Hétnek hívták, mivel egy egész héten át tartott a legkisebbek fesztiválja.

Nemzetközi Gyermeknapot (International children’s day) világszerte tartanak, bár a legtöbb országban június 1-én köszöntik a gyermekeket, mivel ezt a dátumot 1925-ben, a genfi Gyermekjóléti Konferencián jelölték ki.

Az első ünnepet 1920-ban rendezték Törökországban, s csak jóval később, 1954-ben tett javaslatot az ENSZ közgyűlése az Egyetemes Gyermeknapra (Universal children’s day), melynek célja, a világ gyermekeinek testvériségéről történő megemlékezés, a kölcsönös megértés, és a gyermekek jólétéért folytatott szakadatlan küzdelem. Ekkor javasolták a kormányoknak, hogy mindenhol olyan napot jelöljenek ki a gyermekek köszöntésére, ami az országuk számára leginkább megfelelő.

Cserháti Zsuzsa – Édes kisfiam
“Mert a kisgyerek egyszer felnő, s talán sikerül neki,
hogy a könnyeket nevetéssé, a gyűlöletet szeretetté,
az ellenségeket barátokká változtassa.”

Aki gyermeket vállal, a világ legnagyobb “gondját” veszi a nyakába, de egyben a világ legnagyobb örömét is. A gyerek sok lemondással, áldozattal jár, ugyanakkor óriási boldogsággal és pótolhatatlan élményekkel is.

“Gyermekeitek nem a ti gyermekeitek. Ők az élet önmaga iránti vágyakozásának fiai és leányai. Általatok érkeznek, de nem belőletek. És bár veletek vannak, nem birtokaitok. Adhattok nékik szeretetet, de gondolataitokat nem adhatjátok. Mert nekik saját gondolataik vannak. Testüknek adhattok otthont, de lelküknek nem. Mert az ő lelkük a holnap házában lakik, ahová ti nem látogathattok el, még álmaitokban sem. Próbálhattok olyanná lenni, mint ők, de ne próbáljátok őket olyanná tenni, mint ti vagytok. Mert az élet sem visszafelé nem halad, sem meg nem reked a tegnapban. Ti vagytok az íj, melyről gyermekeitek eleven nyílként röppennek el. Az íjász látja a célt a végtelenség útján, és ő feszít meg benneteket minden erejével, hogy nyilai sebesen és messzire szálljanak. Legyen az íjász kezének hajlítása a ti örömetek forrása: Mert ő egyként szereti a repülő nyilat és az íjat, amely mozdulatlan.” Kahlil Gibran

Ima a gyermekekért – vers: Szabó Lőrinc – zene: Republic
“Fák, csillagok, állatok és kövek
Szeressétek a gyermekeimet!
Ha messze voltak tőlem az alatt
Eddig is rátok bíztam sorsukat”

“A gyermeki lét nagy titka nem az, hogy gyermekeinknek sokat kell tanulniuk tőlünk, hanem az, hogy nekünk kell sokat tanulnunk gyermekeinktől.” Menachem Mendel Schneerson

“Miközben megpróbálunk mindent megtanítani gyermekeinknek az életről, gyermekeink megtanítják nekünk, hogy miről is szól az élet.” Angela Schwindt

Nagyon fontos, hogy a gyermek megkapja szüleitől a szeretetet, a figyelmet, a mosolyt, a beszédet, az érintést, mert csak így tanulhat meg ő is szeretni. Kell, hogy mindig érezze: a figyelem középpontjában áll, fontos a felnőtteknek. Hagyd kibontakozni a saját egyéniségét, ne képzelj róla többet, mint aki, de ne is értékeld alul!

“Egy gyermek élete olyan, mint egy papírlap, melyen minden arra járó nyomot hagy.” kínai közmondás

“A munka meg fog várni, amíg megmutatod a szivárványt a gyereknek, de a szivárvány nem vár addig, amíg végzel a munkával.” Patricia Clafford

“Bár a gepárd a föld leggyorsabb állata (a potenciális gyorsaság képességével születik), csak akkor fog valóban 110-120 km/óra sebességgel futni, ha antilopokat kell kergetnie ahhoz, hogy jóllakhasson. Ha ez a gepárd egy állatkertben születik, és nyuszikat kap, akkor csak 30 km/órával fog futni, sosem gyorsabban, hiszen ilyen sebesség mellett is elkapja a zsákmányt, és jóllakik. Ez azt jelenti, hogy azokat, akikben születésük óta benne van a zsenialitás, úgy kell nevelni, hogy elérhessék a “legnagyobb sebességet”. Dr. Ranschburg Jenő

A Nemzetközi Gyermeknapon kívül létezik számos más gyermeknap is. Szeptember 20-át jelölte ki például az UNICEF a Gyermekek Világnapjának. November 20-a a Gyermekek Jogainak Világnapja, Augusztus 4-e a Bennszülött Gyermekek Napja. Az Eltűnt és Bántalmazott Gyermekek Napja május 25.-én New Yorkban eltűnt kisfiú emlékére hoztak létre.

Sok gyerek kényszerül a jólétet, a szeretetet, a gondoskodást nélkülözni. Gondolj a szegény, az árva, a beteg, sérült gyerekekre is, és ha módodban áll, tegyél is értük! Ne felejtsd: bár az anyagi segítség mindenhol jól jön, de segíteni nem csak pénzzel lehet! Néhány szervezet, ahol szükség lehet Rád is:

Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat
SOS Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa
Kézenfogva Alapítvány
Gyermekmentő Alapítvány
Szemem Fénye Alapítvány

Még több gyermekalapítványról > ITT < olvashatsz!

Gyermeknap 2011 – néhány program, rendezvény

Európai Uniós Vidám Gyermeknap

A Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány 2011. május 27-én 10 és 16 órától Európai Uniós Vidám Gyermeknap címmel Segélykoncertet szervez a Fővárosi Nagycirkuszban. A gyermekek részt vesznek egy koncerten és egy két órás Vizi-Cirkusz előadáson. A koncerten fellép: Mága Zoltán hegedűművész, Szekeres Adrien, Király Viktor, Feke Pál és Patai Anna énekesek. A támogatói jegyek belépést biztosítanak a Fővárosi Állatkertben is arra a hétvégére. Jelentkezés és információ: http://www.baptistasegely.hu

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat a Fővárosi Önkormányzattal közösen immár huszonegyedik alkalommal rendezi meg kétnapos, ingyenes gyermeknapi rendezvénysorozatát a budapesti Városligetben 2011. május 28-29.között. A Gyermekmentő Szolgálat civil szervezetként fontosnak tarja, hogy a két nap alatt a hátrányos helyzetű, rossz anyagi körülmények között élő családok belépődíj fizetése nélkül színvonalas, értelmes és kulturált programokon tudjanak részt venni. Koncertek, előadások, hagyományőrző kézműves foglalkozások, táncház, lovasterápia… Bővebben: http://www.gyermekmento.hu/hirek/gyermeknap_2011.html

Zöld Pardon-gyereknap

Az ország leghosszabb nyári fesztiválja, a Zöld Pardon idén is jobbnál jobb programokkal várja a legkisebbeket Gyereknapon. Koncertek, arcfestés, gyerektorna, interaktív mesék, különleges foglalkozások, kincsvadászat és ügyességi játékok. A színes programokon mindenki ingyenesen vehet részt. Részletek: http://www.zp.hu

A Millenáris gyereknapi kavalkádján mindenki talál valami érdekeset, izgalmasat. Egész napos pontgyűjtő, ügyességi és kreatív játékok, lesz táncház és fellép a Ghymes együttes is. Bővebben: http://www.millenaris.hu/gyerekprogramok/gyereknapi-kavalkad-a-millenarison2011majus29

Gyereknap a Tatabányai Gyémánt Fürdőben

Május 29-én, szombaton nyitja meg kapuit a Gyémánt Fürdő szabadtéri strandja, ahol egész napos programok várnak rátok. Lesz arcfestés, kézműves foglalkozás, vízi programok, torna, mazsorettbemutató és táncshow.

TOLLE Gyermeknap, Szekszárd

Május 30-án rengeteg program várja a gyerekeket Szekszárdon. Koncertek és színpadi előadások, kézműves foglalkozások, légvár, ugrálóvár és játszóház szórakoztatja a látogatókat. A tejbárban pedig friss tejjel és más tejtermékekkel frissíthetik fel magukat az elfáradt csemeték.

Gyereknap Győrben

Győrben, a Radó-szigeten vár rád a gyermeknapi majális. Idén az állatmesék adják a programok keretét, így nem más lesz a főszereplő, mint Vuk, a kis róka, Kele, a gólya, Hú a bagoly és a károgó varjú. Lesz még zsonglőrtanoda, ki-mit-tud, lufiszobrászat, körhinta és kézműves vásár is.

Gyermeknapi Mesés Várjátékok Miskolcon

Huszonötödik alkalommal rendezik meg a gyermeknapot Miskolcon. A lovagkori gyermekfesztiválon háromnapos barangolás vár rátok a középkort idéző mesék és gyermeki álmok világában. Emellett gólyalábasok, bábszínház, bűvészműsor, lovagi bemutató, íjászok, középkori táncház és meseszínház is szórakoztatja az oda látogatókat.

Ha tetszett, oszd meg másokkal is!