A napokban több ismerősömmel beszélgetve újra rá kellett döbbennem, hogy milyen sokan érzik úgy, hogy ők csak piciny csavarok egy nagy gépezetben, és ezáltal nem is annyira fontos, hogy mit tesznek. Eszembe jutott egy történet:

„A kis csavar egy volt a sok millió közül. Két vaslemezt szorított egymáshoz a hatalmas hajón. Egy nap megszólalt:

– Elég kényelmetlen helyem van itt. Egy kicsit kinyújtózom, nekem is jár egy kis pihenés…

A környező csavarok kétségbeesetten üvöltöttek rá, amikor meghallották, hogy lazítani akar egy kicsit.

– Megőrültél, kis csavar? Ha elengeded a két vaslemezt, mi kettészakadunk!

A vasgerendák nem hittek a fülüknek:
– El ne engedjétek a lemezeket, mert akkor megingunk mi is!
Szélvészként terjedt el a hír az egész hajón:
– A kis csavar forgat valamit a fejében!

Mindenki megijedt. A hatalmas hajótest még a gondolattól is remegni kezdett: a kis csavar kieshet a lyukból… A vékony és vastag vaslemezek, a hajóbordák, a vasgerendák üzenetet küldtek a kis csavarnak:

– Nagyon kérünk, légy szíves és maradj nyugodtan! Ha te lazítasz, veszélybe kerül az egész hajó, egyikünk sem fogja elérni a kikötőt! Ne tedd ezt velünk!

Ez hízelgett a kis csavar büszkeségének. Eddig eszébe sem jutott, hogy ő mennyire fontos a többiek számára. Visszaüzente:

– Maradok, ahol vagyok!”

Ezt a történetet küldöm többek között Sándor Máriának, és mindazoknak, akik úgy érzik, hogy ők kevésbé fontosak, és az, amit ők tesznek, az nem számít sokat. A kis csavar ugyan nem teheti meg, hogy időnként lazítson, de ti igen. Aztán folytatni kell…, mert minden kis csavar fontos, és az is, amit tesz!

Azt azért még hozzátenném, hogy ha nem szeretnénk, hogy ideje korán kifáradjon, akkor minden “kis csavarral” éreztetnünk kell, hogy nincsenek egyedül, mellettük állunk, és megosztjuk a közös feladatokat.

Ha tetszett, oszd meg másokkal is!