Férfiak napja 2014


Lassan bekerül a köztudatba, még ha egyelőre nem is a Nőnap szintjén, hogy Férfinap is létezik, május 19-én (illetve november 19-én). Hölgyeim, a férfiaknak is jól esik ám, ha gondolnak rájuk és megünneplik őket!


Viccek helyett én idén is komolyabb vizekre evezek. A társadalomban, a kultúrában, és a családokban egyaránt változóban van a nő és a férfi betöltött szerepe és ideálja, ami valamelyest természetes is.

Mindkét nemben jelen vannak a maszkulin és feminin energiák, és mindkét nemnek ki kell tudnia bontakoztatni mindkét energiát ahhoz, hogy teljessé váljon, de évek óta úgy gondolom, hogy nem az a jó irány, ha a nők túl férfiassá, a férfiak pedig túl nőiessé válnak.

A másik véglet sem túl nyerő számomra, azaz a médiából rám mosolygó, kocka hasú „álom pasi” modellek helyett inkább a valóságot tükröző, de azért magukra adó férfiakat értékelem.

Abban azonban, hogy a fiúkból valóban férfiak legyenek, meghatározó és példamutató szerepe van a szülőknek. Fiús (egy ideig egyedülálló) anyaként fontos volt figyelembe vennem, hogy a fiamnak feltétlenül szüksége van férfi mintára, és vigyáznom kellett arra is, hogy szeretetem ne csináljon a gyerekemből anyuci pici fiát. Nem volt könnyű, de azért lett belőle férfi és önálló egyéniség, mert amikor akarta, elengedtem.

Nem bántam meg, hogy kényszerűségből elsajátítottam pár férfimunkának titulált tevékenységet (lakásfelújítás, apróbb autószerelések,…), de azért nem célom, hogy fitogtatva tudásom, ezeket feltétlenül én végezzem. Ha nem muszáj, akkor nem szívesen viselem a nadrágot. 🙂

„Ahhoz, hogy a férfi meg tudja tartani a férfiasságát, arra van szüksége, hogy ha a nő szárnyal is, akkor is tudjon nőies, kedves, szeretetteljes maradni, ne kényszerítse bele a férfit a papucs szerepbe.”

A fizikai különbözőségeken túl, tudomásul kell vennünk azt a tényt, hogy a férfiak gondolkodásmódja is eltér a nőkétől. Egymás kritizálása, oktatása, a képtelen elvárások, versengés helyett egységre kell törekednünk. Fontossági sorrend nélkül: nyitott szív, idő, figyelem, türelem, elfogadás, tisztelet, szeretet, őszinte kommunikáció, kis humorérzék, és mindjárt képesek leszünk tölteni és töltődni.

A férfi és a női energiák egyensúlyából alakulhat ki csak férfi és nő között valódi harmónia. Ajánlom nőtársaim és a férfiak figyelmébe is a témában írt előző cikkeim:

Ha igazi férfiakat akarsz
Férfiak napja 2011
Férfiak napja 2012
Férfiak napjára 2013

2008-ban korteskedtem először azért, hogy Magyarországon a nőnap és anyák napja mellett legyen férfinap és apák napja is. Most is arra kérem nőtársaim (is), hogy ne csak ma, hanem egész évben tiszteljük, becsüljük, bátorítsuk és szeressük a férfiakat, mert nélkülük sem lehetne teljes az élet.

Ma pedig újra KÖSZÖNÖM minden IGAZI FÉRFI-nak, hogy mellettük továbbra is megélhetem NŐI mivoltomat. Jó, hogy vagytok FÉRFIAK! 🙂

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal, és köszöntsd te is a környezetedben élő férfiakat.