Ez is el fog múlni egyszer


„Ami jön, fogadjátok, ami megy, engedjétek! Ennyi az egész.” Semmi sem állandó, a nappalt követi az éj, minden és mindenki változik, világunk alapeleme a körforgás. Kedélyállapotunk, hangulatunk…

sok minden befolyásolhatja, az időjárás, a környezetünk, az étkezésünk, a mozgáshiány, a fáradtság, a stressz,… Ezeket jórészt kivédhetjük megfelelő életmóddal, de van olyan is, ami ellen nem tehetünk, mert tényleg nem rajtunk múlik. Az viszont mindenképp fontos, hogy mégis megtaláljuk a belső harmóniánk.

Az alábbi történet (tanmese) hűen szemlélteti, hogy érdemes megfogadni a cikkem elején idézett zen bölcsességet annak érdekében, hogy az életünkben rátaláljunk a mindennapi összhangra.

Élt egyszer egy távoli országban egy hatalmas király. Jó király volt, de a birodalomnak volt egy problémája: a királynak két személyisége volt.

Voltak napok, amikor örvendezett, eufóriában úszott, boldog volt. Ezeken a napokon már reggeltől minden csodálatosnak tűnt. A palota kertjeit sohasem látott szépségűnek találta. A szolgái valami furcsa dolog következtében barátságosak és nagyon hatékonyak voltak ezeken a reggeleken. Reggelire a legfinomabb ételeket kapta, és a legjobb gyümölcsöket ehette, amit csak a királyságban találni lehetett.

Ezeken a napokon adót csökkentett, pénzt osztogatott, kiváltságokat, földeket adományozott és törvényeket hozott az öregek jólétének és békéjének érdekében. Ilyenkor minden barátjának és alattvalójának a kívánságát teljesítette.

Ugyanakkor voltak másféle napok is. Sötét, fekete napok. Reggel azon tűnődött magában, hogy még egy kicsit tovább is alhatna. De mire ez eszébe jutott, már túl késő volt, és az álma abbamaradt. Sehogy sem tudta megérteni, hogyan lehet a szolgáinak ilyen pocsék humora, és miért olyan ügyetlenül dolgoznak. A napsütés sokkal jobban zavarta, mint az eső. A reggeli langyos volt, a kávé kihűlt. Az a gondolat, hogy később embereket kell fogadnia az irodájában, csak növelte a fejfájását.

Ezeken a napokon azokra a kötelezettségekre gondolt, amiket korábban vállalt, és félelemmel töltötte el, hogy hogyan tudja majd teljesíteni azokat. Ilyenkor adót emelt, földeket kobzott el azoktól, akiknek korábban adományozott…

Félelemmel telve a jelentől és jövőtől, kísértve a múltban elkövetett hibáktól, ezeken a napokon alattvalói ellen hozta a törvényeket, és a legtöbbet használt szava a „nem” volt.

Mivel tudatában volt, hogy hangulatváltozásai micsoda károkat okoznak, összehívta az összes bölcs embert, tanácsadót, varázslót a birodalmából.

– Uraim – mondta – mindannyian tudtok a hangulatom változásairól. Mindegyikőtök profitált az eufóriámból, és mindannyian szenvedtetek már a haragomtól. De aki a legjobban szenved, az én magam vagyok, hogy minden nap visszacsinálom azt, amit akkor tettem, amikor a dolgokat még másképpen láttam. Arra kérlek tehát benneteket, hogy dugjátok össze a fejeteket, találjatok ki valami megoldást, legyen az mágia, vagy főzet, ami meg tud akadályozni abban, hogy annyira szélsőségesen optimista legyek, hogy nem látom a valót, és abban is, hogy nevetségesen pesszimista legyek, elnyomjak és megsértsek mindenkit, aki utamba kerül.

A bölcsek elfogadták a kihívást és hetekig dolgoztak a király problémáján. De egyetlen varázsige vagy gyógynövény sem tudott megoldást nyújtani a kérdésre. Végül feladták, és megmondták ezt a királynak. Aznap a király végigsírta az éjszakát.

A következő reggel egy fura látogató kért kihallgatást. Titokzatos ember volt, sötét arcú, kopott köntösén látszott, hogy valaha fehér volt.

– Felség – szólt hozzá tisztelettel – ahonnan jövök, mindenki a te problémádról és fájdalmadról beszél. Azért jöttem, hogy megoldást hozzak. Fejét lehajtva megközelítette a királyt, és egy bőrrel bevont dobozt adott át. A király meglepve és reménykedve kinyitotta a dobozt, és belenézett. Egy ezüst gyűrű volt benne.

– Köszönöm – mondta az izgatott király – ez varázsgyűrű?

– Igen – válaszolt az utazó – de a varázsereje nem hat, ha csak az ujjadon hordod… Minden reggel, nagyon korán el kell olvasnod a gyűrűbe vésett szöveget. És emlékezned kell minden szóra, amikor csak rápillantasz a gyűrűre.

A király fogta a gyűrűt és hangosan felolvasta a feliratot:

Ez is el fog múlni egyszer.

Kedves Olvasóm! Nekem nincs ilyen varázsgyűrűm, helyette minden reggel emlékeztetem magam arra, hogy a “jó” és a “rossz” dolgok is hozzátartoznak az életünkhöz. Minden, ami velünk (és bennünk) történik, hordoz magában tanulnivalót, és nagyon sok múlik a hozzáállásunkon, a gondolkodásunkon is. Nincs azzal semmi baj, hogy időnként örömködünk, máskor meg bánatosak vagyunk, de ettől azért még nem kell “megőrülnünk”, szélsőségesen viselkednünk. Néha nem könnyű, de ha lehiggadunk és “egyszerűen” elfogadjuk az épp történő jelent, akkor megtalálhatjuk a megfelelő megoldást.

Ha tetszett, oszd meg másokkal is!