Időnként mindenkivel előfordul, hogy feladatainak elvégzését húzza-halasztja, de van, akinél ez szinte már életforma. Gyakran könnyebb azt mondani, hogy: “nem történik semmi, ha ezt nem most, majd csak…

holnap csinálom meg”. Csakhogy ezekből a holnapokból lesz aztán a holnapután, a jövő hét, a sohanapja. A halogatóknak két fő típusa van:

Az egyik halogató típusba azok tartoznak, akik kellemesebb elfoglaltságaik miatt halogatják a kellemetlennek érzett, macerás kötelességek teljesítését. Ők a nyugodt halogatók. Az első csoportba sorolt nyugodt, relaxált halogatók általában szeretetre méltó, népszerű, társasági emberek, akik tudják élvezni az életet, és bár tisztában vannak vele, hogy léteznek kötelezettségeik – amiket előbb-utóbb teljesíteni kellene az iskolában, munkahelyen, otthon -, többnyire csak egy komoly krízis kényszeríti rá őket, hogy megváltozzanak. Az ő problémájukat úgy lehetne megfogalmazni, hogy fel kell ismerniük: nem az a boldogság, ha mindig csak azt csináljuk, amit szeretnénk, hanem ha kedvvel csináljuk azt is, amit tennünk kell. Idáig azonban hosszú út vezet, hiszen a relaxált halogató nagyon sok kellemes dolgot talál az életben, és nagy bajba kell keverednie ahhoz, hogy felismerje, bizonyos kényszerű erőfeszítések nélkül az élet kellemessége nem tartható fenn.

A másik halogató típusba tartozók éppen ellenkező okból, a várható feszültség, kihívás elkerülésére halogatják feladataik elvégzését. Az ilyen emberek félnek a kudarctól, elégtelennek tartják a saját képességeiket, alkalmatlannak érzik magukat, de nyíltan nem merik vállalni, hogy valamit nem teljesítenek. Ezért erejük túlfeszítésével mérhetetlen stresszbe hajszolják bele magukat, és a végén valóban csődöt mondanak. A szorongó halogató taktikája az, hogy valósággal halálra dolgozza magát, bár ennek igen kevés eredménye van. Ez a második típus a nehezebben kezelhető és a veszélyesebb, s ennek a mélyén többnyire komoly személyiségi problémák rejlenek. De mindkét esetben arról van szó, hogy a halogatás valamiféle egérút, menekülés. Mindkét típus megpróbál elfutni a valóság elől.

“Csináld Most! Ez a mondat erőteljes „önserkentő”, amit be kell vetned, valahányszor halogatni kezdesz egy munkát. Mindig vannak dolgok, melyeket el kell végezni…szakíts azzal a szokással, hogy nem csinálsz semmit! Ha igyekszel kibújni egy feladat alól, akkor haladék nélkül neki kell látnod. Ha nem ezt teszed, képzeleted óriásivá növeli, és egyre nehezebb lesz belefognod. A halogatás a döntés ellentéte, olyan általános akadály, amit minden embernek le kell győznie. Ha megtanulod, hogy engedelmeskedj a „Csináld most!” utasításnak, szert tettél annak titkára, hogyan léphetsz fel kezdeményezően minden körülmények között.” Napoleon Hill

Tudatos elhatározás és állhatatosság, ezek a kulcsszavak, a halogató önmagunk szigorú keretek közé szorítása meghozza az eredményt: nincs idegeskedés, kapkodás, éjszakázás, és a “csak legyünk már túl rajta” nyomasztó érzése.

Minden halogatás további halogatást szül, de csak egyszer kell ráérezned a nyugodtan, időben elvégzett dolgok örömére. 🙂

Ha tetszett, oszd meg másokkal is!