Tag: bízni
Az idei év sokkoló változásokat hozott, alaposan átrendezte világunkat, sok minden másképp alakult, mint ahogy eredetileg terveztük. Számtalan nehézséget, korlátozást, próbatételt, tanítást, majd megoldást kínált számunkra,
2020. 12. 25. / / A lélek erőlevesei, Az élet dolgai, Egészség, Fontos napok, Idézgető / Áldott ünnepeket!, bízni, élhetőbb, emberségesebb, hálás vagyok az egészségemért, hiányuk kimondhatatlanul fáj, ideiglenesen vannak fizikailag tőlünk távol, Kérlek benneteket: Figyeljünk és vigyázzunk egymásra, korlátozás, mélységesen elfáradtam, nehézség, nem felejtettek el a maszk alatt is mosolyogni, nem szűntek meg hinni, sajnos már nem találkozhatunk ebben az életben, segíteni önmagukon és másokon, sokan kilátástalan helyzetbe kerültek, sokkoló változások, szavakkal, szeretettel, Szünetet tartok a kitartásban, tanítás, tettekkel, türelemmel viselkedni, valódi értékekkel teli életet teremtsünk, vigyázzunk egymásra az elválasztottságban is, Virtuális ölelésem küldöm Mindenkinek
“Túlságosan sok lélek pazarol időt és energiát arra, hogy a világban meglévő bajokért másokat hibáztasson: ehelyett fel kellene ismerniük, hogy már azzal is sokat tehetnének a hibák megszüntetéséért, ha először…
2012. 01. 06. / / Az élet dolgai, Egészség, Idézgető, Karrier / a változás az egyénnel kezdődik, átvarázsolja a külvilágodat, béke, benső mágnes, bízni, Bontsuk le falainkat!, bőség, Eileen Caddy, harmónia, hazugságok, igazítsd ki a hibáidat, két legfőbb erény, Kezd önmagaddal!, kezdj el cselekedni, külső harmónia, Magadat kell átalakítani, magadban kell összhangot teremtened, magadon kell kezdeni, megbocsájtás, megértés, Merjünk hinni, ne csak másokra mutogass, önáltatások, régi színjátékok, szabadság, szembe kell néznie saját félelmeivel, szeretet, szeretni, tekints befelé, türelem és alázat, vizsgáld át a szíved, vonzás