Mivel egy-egy történet mindig hordoz számunkra tanulságot, így megint leírtam ide egyet: Élt egyszer egy bölcs ember, akit nagyon szerettek a hazájában az emberek. Az ország gonosz hercege azonban gyűlölte, mert…

bizony ellenben a bölccsel, ő nem tudhatta magáénak népe szeretetét. Ezért aztán szüntelenül azon fáradozott, hogy lejárassa a mestert. Végül is kidolgozott egy tervet. Holnap, amikor az öreg a piactérre megy, hogy szóljon az emberekhez, én is ott leszek.

Egy galambot fogok a kezemben tartani, és azt mondom: “No, tudós férfiú, mondd meg nekem, ez a madár, amit a kezemben tartok, élő vagy holt?”

Ha azt mondja, holt, kinyitom majd a kezemet és hagyom a madarat elrepülni. Ha azt mondja, élő, akkor megfojtom a madarat a tenyeremben, és hagyom, hogy holtan essen a földre.

Mindkét esetben bolonddá teszem a bölcs embert – gondolta.

Eljött a másnap, és a herceg már ott állt a piactéren jóval a bölcs megérkezése előtt. Türelmesen várakozott, és amikor a tudós megjelent és elkezdett beszélni, a herceg kivette a galambot a kalitkából és mindenki számára hallhatóan megszólalt:

– Bölcs ember! – kiabálta – Szeretnék feltenni neked egy kérdést. Ez a madár, amit a kezemben tartok, élő vagy holt?

A tömeg elcsendesedett és minden szem a mester felé fordult. A bölcs várt egy kicsit, majd először az emberekre, aztán pedig a hercegre nézett és azt mondta:

– Az, amit a kezedben tartasz, olyan, amilyenné te teszed!

“Te magad vagy az az erő, amely életre hívja a történéseket – a jót, a rosszat egyaránt. Rajtad áll, melyikre tartod magad érdemesnek: helyes gondolkodással a szerencsét idézed meg, vagy gondolkodás nélkül cselekszel, és bajokat zúdítasz az életedre. Rajtad múlik, bearanyozod-e napjaidat vagy feketére fested magad körül a világot.” Hioszi Tatiosz

Ha tetszett, oszd meg másokkal is!