Ahol újra gyerek leszel!


A múlt hét végén a borús, esős idő ellenére is úgy döntöttünk, hogy ki kell mozdulni a négy fal közül. Egy hirtelen ötlettől vezérelve a Csodák Palotája jutott eszembe. Nem bántuk meg, nagyon jól szórakoztunk.


A Csodák Palotája egy interaktív játszóház, mely ötvözi a múzeum, az iskola, a játszóház, a vidámpark, és a kultúrház elemeit. Még a Váci úti épületükben voltam utoljára, a fiam gyerekkorában. (Hát… nem most volt.) Öveges József professzor álmodott meg először egy ilyen „kiállítást”, és ő találta ki a Csodák Palotája nevet is. Álmát 1993-ban szellemi utódai, Ferenczi György fizikus, majd Rubik Ernő feltaláló valósították meg.

Hogy a világ érdekes, azt számomra újra bebizonyították! Bár sosem volt kedvenc tantárgyam sem a fizika, mégis csodás élmény volt, hogy náluk megfogható, tapintható, érzékelhető, átélhető, hallható, látható, és ezáltal bárki számára könnyen érthető is a tudomány.

A bejáratnál találkozhattunk az első érdekességgel, ahol bárki felemelhetett egy kézzel, egy kötelet húzva egy autót. Ezen kívül még annyi érdekes és szórakoztató “kipróbálnivalóval” várják a látogatókat, hogy azokat felsorolni is lehetetlen. Íme, néhány érdekesség ízelítőnek:

Monocikli – biciklizés a levegőben, biztonságosan.
Fakírágy, amin – meglepő módon – nem fáj feküdni.
Coriolis szoba, ahol kiderül, hogy merre térül el a forgó szobában a szemben ülőnek gurított labda a szoba forgásirányához képest.
Keringő pénzek – Gyorsulnak vagy lelassulnak az érmék, mire a tölcsér torkához érkeznek?
Bernoulli kosárlabdázó, ahol bárki bezsákolhatja a labdát a kosárba – levegő segítségével!
Legó mozi – a henger résein benézve kiderül, hogyan készül a mozgókép!
Ne remegjen a kezed! – Játék, ahol úgy kell végigvezetni a gyűrűt, hogy nem ér hozzá a csőhöz.
Hőkamera, bársony hárfa (a kéznek csodás érzés), sajtlabirintus, légágyú, ördöglakatok, logikai fejtörők, Münchausen-emelő, futófolyosó, “hangzó fények”, tükörjáték…

Az egyik legnagyobb élményünk egy fizikai kísérleteket bemutató 30 perces „show” volt, az Öveges teremben, ahol a fizika tárgykörébe tartozó érdekességeket mutatott be egy férfi, a nézőtérről lehívott gyerekek segítségével, nem kevés humorral átszőve. Öveges József szellemiségének lángja benne biztosan megvolt! Többek között láthattuk hogyan kell szívószálból hangszert varázsolni, mire képes a folyékony halmazállapotú nitrogén és hallhattuk hogyan változtatja el az ember hangját a hélium illetve a kén-hexafluorid.

Ezt látnod és hallanod kell! 🙂

Egyedülálló élményben lehetett részünk. A Csodák Palotája látványos, szórakoztató, közérthető és átélhető módon mutatja be a természet törvényeit, a fizika csodálatos és meghökkentő világát. Az interaktív tudományos kiállítás feledhetetlen élményt nyújtott az egész családnak.

http://www.csodakpalotaja.hu

Ha még nem jártál a Csodák Palotájában, akkor ideje bejegyezned a naptáradba ezt a programot.

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

2 hozzászólás:

  1. Kedves Ildi!
    Köszi az ötletet, sokszor olyan nehéz értelmes programot találni.

  2. Energildi

    Szívesen. Tényleg élmény volt egy kicsit elfelejtkezni a hétköznapok problémáiról és kicsit gyereknek lenni.