Időnként kerülünk olyan élethelyzetekbe, amikor úgy gondoljuk, hogy esélyünk sincs a megoldást megtalálni, és mivel épp nem látjuk a kiutat, túl korán feladjuk. Nem kellene, mert nagy különbség van a „van esélyem”, és…

„az esélyt sem adok magamnak” között. Az alábbi kis tanmese is ezt szemlélteti.

A kertben a szél nagyon fújt, és az asztalon lévő csupor tejbe belesodort két katicabogarat. Az egyik katicabogár azt mondta, hogy ez a végüket jelenti, mivel a tej mélyen van a csuporban, és messze van a csupor pereme, azaz nem tudnak kijutni. Meg se próbált kiúszni, helyette csodákért imádkozott és várta a megmentőt.

A másik katicabogár hiába biztatta, hogy ne adja fel, hanem ússzon. Azt felelte, hogy esélye sincs a csupor szélét elérnie, mivel túl kicsik a lábai, a szárnya sem működik, mert eláztatta a tej. Rövidesen alá is merült a tejben és megfulladt.

A másik katica nem adta fel, annak ellenére sem, hogy nem tudott úszni. Úszást utánozva kalimpált a kis lábacskáival, és bár ereje már fogytán volt, mégsem hagyta abba. Addig-addig kalimpált, míg a tejből vajat nem köpült, és egyszer csak észrevette, hogy a lába alatt már szilárd a talaj. Így már könnyű volt a csuporból kimásznia.

Nagyon örült, hogy megmenekült, a szél a szárnyait is megszárította, repülés közben azonban nagyon sajnálta, hogy a másik katicabogár idő előtt feladta.

Adj esélyt magadnak! Ahogy azt egy közmondás mondja, mindenki a maga sorsának a kovácsa. Aki nem hajlandó önmagáért tenni, annak más se tud igazán segíteni. Lehet imádkozni, de közben azért nem árt az önsajnálat és a korai feladás helyett inkább lehiggadni, meglátni a lehetőségeket, és cselekedni is, elvégre egy másik mondás így szól: Segíts magadon, és Isten is megsegít.

Ha tetszett, oszd meg másokkal is!