A piszkos kosár titka


A sivatag szélén élt egy remete. Egy napon egy fiatalember kereste fel, aki így panaszkodott neki: „Olyan sok szent szöveget olvasok, elmélyülök a szavak szépségében, fel szeretném tartóztatni, …


…és mint az örök igazság visszfényét, meg szeretném őrizni őket. De nem tudom, mert mindent elfelejtek, amit olvasok. Nem teljesen hiábavaló akkor az olvasás fáradságos munkája?

A remete figyelmesen meghallgatta, és amikor a fiatalember befejezte panaszkodását, felvetetett vele egy a kunyhója mellett álló kosarat, amelynek oldalára rásült a kosz, és ezt mondta:

– Hozzál nekem vizet benne a szemben levő kútról.

„Nem értette meg a kérdésemet?” – tűnődött a fiatalember. Kelletlenül fogta a piszkos kosarat és ment a kúthoz. A kosárból természetesen régen kicsorgott a víz, mire visszaért a kunyhóhoz.

– Menj még egyszer! – mondta a remete, a fiatalember pedig engedelmeskedett. Harmadszor, negyedszer is mennie kellett.

„Az öreg biztosan az engedelmességemet teszi próbára, mielőtt megválaszolja a kérdésemet” – gondolta magában. Újra és újra megtöltötte a kosarat vízzel, ami újra és újra kifolyt, mire a remetéhez ért.

A tizedik forduló után a remete végre abbahagyatta vele az értelmetlennek tűnő munkát.
– Nézd meg most a kosarat. – mondta.
– Egészen tiszta lett. – állapította meg a fiatalember.

Erre a remete azt felelte: „Így történik azokkal a szavakkal is, amelyeket olvasol és végigelmélkedsz. Nem tudod megjegyezni őket, átmennek rajtad, és ezért hiábavalónak tartod a velük való törődést. Holott anélkül, hogy észrevennéd, megvilágosítják gondolataidat és megtisztítják szívedet.”

Ha tetszett, oszd meg másokkal is!

Hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.