“Amit meg kell bocsátanunk másoknak, talán önmagunk legrejtettebb része. Könnyebb beszélni a megbocsátásról, mint gyakorolni. Nem tartozik azon dolgok közé, amelyet életünk során valaha is végérvényesen…

megvalósíthatunk, mert egy folyamat, amelyen szüntelenül dolgoznunk kell. Mind ugyanazon az úton haladunk, s amíg ebben a testben élünk, marad bennünk egy rész, amely újra és újra enged az ítélkezés kísértésének, pedig tudjuk, ha ragaszkodunk régi sérelmeinkhez, sötétségbe taszítjuk önmagunkat.

A megbocsátás hatalmas gyógyító erő, megszabadít minket a múlttól, és lehetővé teszi, hogy átérezzük azt az örömöt, amely a jelen pillanatot teljesen megélő életből fakad.

Megszünteti énünkkel folytatott belső csatározásainkat, segít megállítani a harag és a sértettség újratermelődését. Elhozza az örömöt oda, ahol bánat volt, a békét a zűrzavarba, a boldogságot a haragvó felek közé, és mindenkinek visszaadja önmagát.

Van egy történet a megbocsátásról, amely Afrikából származik. Ha valaki igazságtalanul vagy meggondolatlanul cselekszik a dél-afrikai Babemba törzsben, azt kiállítják a falu közepére, de semmivel sem akadályozzák meg a menekülésben.

A falu minden lakója abbahagyja a munkát, és a megvádolt személy köré gyűlik. Azután mindenki egyenként, életkortól függetlenül elkezdi sorolni a kör közepén álló személynek, hogy milyen jó cselekedeteket hajtott végre élete során. Nagyon részletesen felidéznek mindent, amire csak emlékeznek az illetővel kapcsolatban. A vádlott minden jó tulajdonsága, jó cselekedete, erőssége és kedvessége elhangzik. A kör minden tagja rendkívül alaposan végzi a feladatot.

Az illető minden történetét a lehető legnagyobb őszinteséggel és szeretettel mesélik el. Senki sem túlozhatja el az eseményeket, és nem találhat ki történeteket. Senki sem beszél komolytalanul vagy gúnyosan. Ez a szertartás addig folytatódik, amíg a falu minden egyes lakója el nem mondta, miért találja a vádlottat a közösség legtiszteletreméltóbb tagjának. Ez több napig is eltarthat. Végül a törzs szétnyitja a kört, és boldogan megünneplik, hogy az illetőt visszafogadták a közösségbe.

Ha szerető szemmel tekintünk a világra, amit ez a szertartás olyan csodálatosan mutat be, csak újraegyesülést és megbocsátást látunk. A kör minden tagja – ahogyan a középen álló személy is – újra szembesül azzal, hogy a megbocsátás által megszabadulhatnak a múlttól, és a félelmekkel teli jövőtől. A középen álló személyt nem nevezik rossz embernek, és nem zárják ki a közösségből. Ehelyett mindannyian újra eszükbe idézik, hogy a szeretet ott van bennünk és körülöttünk, mindenkiben és mindenben.”

Gerald G. Jampolsky

Ha tetszett, oszd meg másokkal is!