Védd a környezeted !

“A földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön”. Ez egy nagyon bölcs indián szájából hangzott el sok évvel ezelőtt, aki figyelembe vette gyerekei, unokái és az azt követő generációk érdekeit is.
TE gondolkoztál már azon, hogy milyen lesz a világ 20, 30, 40 év múlva? Töprengtél már azon, hogy a gyerekeid, unokáid milyen földön, világba fognak élni?
Vagy te azok közé tartozol, akik szerint ez hiába való gondolat, ha szüleink, nagyszüleink, egyéb őseink jó világot, bőséges termést találtak a földön, akkor jut nekünk is, minek kell kelteni a pánikot a kipusztuló természetről, világvégéről?
Persze, ott a köztisztasági hivatal, a polgármesteri, a kerületi, a városi és az egyéb hivatalok, meg a különféle önkéntes szerveződések.
De biztos, hogy mindig másra kell várni, hogy tegyen? Biztos, hogy mindig a másiktól kell várni a megoldást?

Bolygónk megmentése elsősorban attól függ, hogy MI földlakók hajlandóak vagyunk-e tenni valamit a saját környezetünkben a globális környezetért. Érdemes odafigyelni egyéni döntéseinkre, hétköznapi szokásainkra, mert néhány apró változtatással csökkenthetjük a szükségtelen energiafelhasználást, mérsékelhetjük a közüzemi számláinkat és hozzájárulhatunk az éghajlatváltozás lassításához is. Íme pár “zöld tipp” az internetről – a teljesség igénye nélkül, hogy mi az, amit te is megtehetsz:
– Ha a Föld minden lakója az európai életstílusnak megfelelően élne, akkor minimum három bolygó kellene a szükséges források biztosításához. Ne ess bele a fogyasztási szokások csapdájába: állítsd össze a bevásárlási listát azokból a cikkekből, amelyekre szükséged van, és ne vegyél olyan felesleges dolgokat, amelyekről csak azt hiszed, hogy kellenek. Lépj ki ebből az ördögi körből, és fogyassz ésszerűen!
– Vásárolj energiatakarékos elektromos eszközöket! Ma már az elektromos eszközökön kötelező feltüntetni, hogy milyen energiafogyasztási osztályba tartoznak. Amelyik energiatakarékos, ha drágább is kicsit, behozza az árát az alacsonyabb fogyasztáson. Ez nemcsak a hűtőszekrényekre, mosógépekre, porszívókra stb. vonatkozik, hanem pl. a villanyégőkre is.
– Használj korszerű kommunikációs eszközöket! Az internet elterjedése jelentősen megnövelte az emberiség energiafogyasztását. Ugyanakkor lehetővé tette, hogy energiatakarékos kommunikációs megoldásokat alkalmazzunk. Az üzleti utak helyett pl. a Skype és a videokonferencia sokkal hatékonyabb, kisebb költséggel, s főleg kisebb szennyezéssel jár. Ne nyomtass ki mindent, ha nem muszáj, papír, festék és energia pocsékolás, helyette küld tovább e-mailben, elektronikusan. Apropó! E-mail: A spam nem csak törvénytelen, de felesleges energia pocsékolás is, így a kedves továbbküldős levelek terjesztését is gondold át.
– Tedd a lakhelyedet energiatakarékossá! Először is szigeteld a házadat, cseréld ki az ócska nyílászárókat, ha teheted, alkalmazz napelemeket, geotermikus hőszivattyút. Mivel a fűtésszámla így igen jelentősen csökkenthető, ezzel megnöveled az ingatlanod értékét is. Nem is gondolnád, de pusztán a lakásod megfelelő hőszigetelésével évente akár egy tonna szén-dioxid kibocsátását akadályozhatod meg és sok-sok forintot is megtakarítasz.
– Csak azokban a helyiségekben világíts, ahol éppen tartózkodsz! Hagyományos izzók használatakor, ha 5 percnél hosszabb ideig nem tartózkodunk a helyiségben érdemes lekapcsolni a világítást. A gyakori fel-lekattintás egy hagyományos izzó esetében több energiát fogyaszt, mintha 5 percig folyamatosan égett volna. Olvasáshoz vagy munkához sokkal hatékonyabb, ha csak helyi világítást használsz. Azokon a helyeken ahol sokáig égeted a villanyt, cseréld le energiatakarékos fénycsövekre a hagyományos izzókat. A kompakt fénycsövek kb. negyed annyit fogyasztanak, mint a hagyományos izzók.
– Használd ki a természetes fényt. Rendszeresen tisztítsd a lámpatesteket, a por 50%-kal csökkentheti az izzó vagy fénycső hatékonyságát. Olyan lámpaburát válassz, amelynek belső felülete tükröző bevonatú. Mielőbb szabadulj meg a sokkarú csillárjaidtól, mert bár elsőre nekem is hihetetlen volt, de egy 100-as izzó 50%-kal több fényt ad, mint négy 25-ös izzó együtt.
– Figyelj a fűtésre! Tedd hatékonyabbá radiátoraidat azzal, hogy mögéjük tükröző lapokat, vagy alumínium fóliát helyezel, mivel ezzel a hő visszakerül a szobába. A belső hőmérséklet jelentős mértékben megszokás kérdése, így ha egy-két fokot csökkented (például 24-ről 22 Celsius fokra) azzal nem rontod a komfortérzetedet. A hálószobákban pl. a 15 – 17 °C is elegendő, és így jobban is alszol majd.
– Ne használj légkondicionálást, ha nem muszáj! Bár a meleg nyári napokon jól jön a hűs lakás, inkább szerelj fel árnyékolókat, spalettákat, rolókat, reluxákat. Régen is ezekkel vészelték át a kánikulát. Ráadásul nyáron a városok felmelegedéséhez jelentős mértékben hozzájárul a légkondicionálás, hiszen a hőt a házakból a szabad területekre szivattyúzzák, növelve a forróságot, ami viszont indokul szolgál a légkondicionálására.
– Vásárolj újratölthető akkumulátorokat az eldobható elemek helyett. Hosszú távon ezzel pénzt is spórolsz. Emellett napelemmel működő töltőket is vásárolhatsz, és ezzel még kisebb környezeti hatást fejtesz ki. Ne felejtsd el kihúzni az akkutöltőidet miután befejezted a mobiltelefonod vagy a laptopod töltését. Ha ezeket bedugva hagyod, továbbra is energiát fogyasztanak.
– Minden, ami a lefolyóba, a mosdókagylóba vagy a vécébe kerül, az folyóinkba vagy tengereinkbe juthat tovább! A folyadékokat, például az olajokat és zsírokat, vagy a veszélyes anyagokat, például a festékhígítókat és a festékmaradékokat soha nem szabad a lefolyóba önteni. Ehelyett össze kell őket gyűjteni egy dobozban, és a többi újrahasznosíthatatlan hulladékkal együtt kell gondoskodni az ártalmatlanításukról. Az esetleges kémiai reakciók elkerülése érdekében, valamint hogy a hulladékgyűjtők könnyebben tudják az ilyen anyagokat azonosítani, elkülönítve és saját eredeti csomagolásukban kell őket tartani. Vidd ezeket a közösségi gyűjtőhelyre, ha van ilyen a környéken!
– Egyre több az egyszer használatos, eldobható termék (papírpohár, papírtörölköző, papírtörlő, műanyag táska, szalvéta…). Ezek amellett, hogy hosszú távon többe kerülnek, sokkal több erőforrás és energia fogyasztásával járnak, mint az újrahasználható alternatíváik.
– Minimalizáld a hulladéktermelésedet! Inkább nagyobb csomagokat vásárolj, hogy a csomagolóanyag fajlagosan kevesebb legyen! Használj utántöltő csomagokat a kávétól a mosogatószerig! Amilyen csomagolóanyagnak csak lehet, gondoskodj a visszaváltásáról. Használd a saját tartós bevásárlótáskáidat, és ne fogadj el műanyag zacskókat az áruházaktól!
– Igyekezz hozzájárulni a hulladék újrafelhasználáshoz! A hulladék valamikor hasznos terméknek készült, s energiát fordítottak az előállítására. Ha sikerül visszaforgatni, azzal jelentős mennyiségű energiát lehet megtakarítani és környezetszennyezést lehet elkerülni. Ezért gyűjtsd össze a papírt, fémet, műanyagot, üveget, és vidd el a szelektív hulladékgyűjtő pontokra!
– A hűtőt a konyha leghidegebb pontjára állítsd, minél távolabb a tűzhelytől vagy a fűtőtesttől. Feleslegesen ne nyitogasd a hűtőszekrényt, egyszerre tegyél be és vegyél ki mindent, amire szükséged van! A fagyasztóból az ételeket először a hűtőszekrénybe tedd át és hagyd kiengedni. Így hasznosítani tudod a leolvadásból eredő értékes energiát! A hűtők, fagyasztók falán kialakuló dér- és jégréteg szigetelő hatású, ezért a felesleges energiafogyasztás elkerülése érdekében rendszeresen gondoskodni kell a leolvasztásukról.
– Főzésnél használj a jó hővezetésű anyagokból, például acélból, öntöttvasból vagy zománcozott vasból készült edényeket! A kuktafazekakban és az ételpárolókban még jobb az arány: akár 70% is megtakarítható! Figyelj oda, hogy az edény mérete illeszkedjen a gázrózsa vagy főzőlap méretéhez! Ne felejtsd el az edény méretéhez illeszkedő fedőt: fedő nélkül a főzés jóval több időt és energiát igényel, mint fedővel. A főzéshez szükséges energiának ezzel akár egynegyede is megtakarítható. Ha már felforrt az étel tedd kis lángra, így is pontosan annyi idő alatt fog megfőni, mint nagy lángon.
– Ha több mint egy percig nem használod a vasalót vagy a hajsütőt, húzd ki. Ezek az apró percek hó végére akár kilowattórákká is duzzadhatnak. Tanuld meg használni a mikrohullámú sütőt. Nem kell mindent atomjaira felforrósítani, hogy aztán meg ülhess az étel felett, amíg kihűl. Lehetőleg ne a mikrohullámú sütőt használd a fagyasztott élelmiszer kiolvasztására. Ha időben kiveszed a mélyhűtőből, magától felenged, így erre sem pazarolsz energiát.
– Minden háztartási eszköz, amiben víz van, vízkövesedik és így egyre több energiát fogyaszt. Ne legyél rest, tartsd karban és tisztítsd meg a fűtőszálakat. A háztartási ecet például csodákra képes és a szaga is hamar elpárolog.:-)
– Vegyi anyagok helyett próbáld ki a takarítást a természetes anyagokkal. (Erről később még részletesen írni fogok.)
– Inkább egy gyors zuhany, mint egy fürdő. Ne folyó vízben mosogass, moss fogat vagy borotválkozz. A lefolyóba csurgatott forintokból hamar összejön akár egy új, energiatakarékosabb mosógép vagy mosogatógép ára is.
– A mosógépek fél-töltet programjait csak kivételes esetben használd, mert ezek a programok nem fele energiát és vizet fogyasztanak a tele-töltethez képest. Két fél program lefutásakor jóval több energia, víz és mosószer fogy, mint egy tele-töltetű programnál. Előmosásra, ill. 60 ˚C fokos vízhőmérsékletre csak nagyon szennyezett ruháknál van szükség, a ruhanemű többsége 40 ˚C fok mellett is tökéletesen tisztára mosható (Előáztass inkább, ha kell.) Csak annyi mosószert használj, amennyi a szennyeződésekhez valóban szükséges. Minél magasabb fordulatszámra állítva használod a centrifugát, annál kevesebb energiát fogyaszt.
– Ha húsevő vagy, akkor csökkentsd húsfogyasztásodat, és inkább a minőségre, és ne a mennyiségre figyelj. Egyél sok friss zöldséget és gyümölcsöt inkább. A hús termelése rendkívül sok energiát fogyaszt, nem csak az állati takarmány előállítása és szállítása miatt, de a hatalmas állattartó telepek fűtése, légkondicionálása és világítása miatt is. Ne feledd: a mezőgazdasági földterület kb. 70%-át használják élőállat-tenyésztéshez! A kevesebb húst tartalmazó étrendre való átállás nem csak a környezetnek jó, hanem az egészségednek is.
– A vaj, a sajt és más, magas zsírtartalmú tejtermékek előállítása nagyban hozzájárul az üvegházhatású gáz-kibocsátáshoz, továbbá a talajvíz, a folyók és a tengerek eutrofizálásához. (A vizek tápanyagokban, főként nitrogén- és foszforvegyületekben való gazdagodása, aminek következtében a vízben élő növények gyorsan szaporodnak és az általuk előállított, felhalmozott szervesanyag-tömeget a heterotróf szervezetek nem képesek felhasználni. Az eutrofizálódást jelzi a plankton egyes algáinak időszakosan fellépő tömeges megjelenése, vízszíneződések, vízvirágzások. Általában a tavak elöregedésére utal, ami feltöltődéshez, mocsár, láp, végső fokon erdő kialakulásához vezet.)
– Ne hanyagold el a kocsidat! A rendszeres karbantartás kisebb üzemanyag-fogyasztáshoz, jobb menetteljesítményekhez, biztonságosabb működéshez, kisebb zajterheléshez vezet. A jól karbantartott autó sokkal kevesebb szén-dioxidot bocsát ki, mint az elhanyagolt. Egy jó megjelenésű kocsi ezen kívül még az önbecsülésedhez is hozzájárul.
– Ha teheted, inkább tömegközlekedéssel utazz, és keveset autózz! A személyautó a szabad helyváltoztatás, így a szabadság fontos eszköze. Jó, ha van, de ne élj vissza vele. Ha nem szereted a tömegközlekedést, akkor jó időben biciklizz, vagy gyalogolj, jót tesz az egészségednek és a környezetnek is. Ha messzire kell utaznod, azt lehetőleg másokkal együtt tedd meg. Szórakoztatóbb és biztonságosabb is (bealvás veszély…) egy autóban együtt, mint külön-külön.
– A repülés környezetszennyező, utazz vonattal, ha teheted! A repülési iparág hatalmas mértékben növekszik, a repülőgépek a szennyező anyagot a légkör magasabb részén bocsátják ki, ami még inkább hozzájárul az üvegházhatás kialakulásához. Felmérések szerint a légi forgalom 2030-ra a mai duplájára nőhet. Ha visszafogod magad, s néhányszor expresszvonattal utazol repülés helyett, sokat teszel a környezetért és élménynek sem utolsó, ha megismersz új tájakat.
– Nyaralj vagy telelj itthon! Ha csak külföldön szoktál nyaralni, iktass be hazai szabadságot is. Sok szép felfedezni való tája van Magyarországnak is, s a rövidebb utazás kisebb környezetszennyezéssel jár. Így duplán jól érezheted magad. Sőt, ha autó helyett biciklivel járod be a környéket, az élmény tovább fokozható.
A lista korántsem teljes. Például nem soroltam fel a családi házban megvalósítható zöld tippeket (én lakótelepen lakom). Szívesen fogadom ötleteid a környezetvédelem és az energia takarékosság témájában (is), ha fontos dolgokat kihagytam volna.
Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Legutóbbi hozzászólások