Buddha nap – 2010.10.29.


2010-ben az utolsó 10 milliószoros nap, melyet Buddha napnak vagy Dharmachakra napnak is neveznek, október 29-én lesz. Különleges hatása nem csak a keleti tanok hívőinek, hanem a nyugati emberek számára is figyelemreméltó lehet.


A tibeti hagyományok szerint minden évben van négy olyan nap, amikor egy pulzáló ultraviola-sugár – mely a második univerzumban lévő magasabb dimenziókból érkezik – keresztezi Földünk útját. Körülbelül 17 órán át marad bolygónk ebben a sugárban, melynek frekvenciája megegyezik a szívcsakráéval. Azokat a napokat, amikor ez a sugár eléri a Földet, tízmilliószoros napoknak nevezik.

Ezeken a napokon a pozitív energiák – csakúgy, mint a negatívak – felerősödnek. Minden gondolat, minden érzelem, minden szándék, minden akarat – függetlenül attól, hogy jó, rossz, pozitív vagy negatív – tízmilliószor erősebb lesz.

Hogy működik-e mindez, vagy csak hókusz-pókusz? Szerintem és sokak szerint igen. Ha rákattintasz jobb oldalt a naptárban 2010. július 14-re, akkor elolvashatod a témában írt előző cikkem is.

Valóságunkat, jövőnket gondolatainkkal, szavainkkal, tetteinkkel teremtjük meg. Életünk alakulását elsősorban az határozza meg, hogy mire irányítjuk a fókuszunkat, mire koncentrálunk, mire összpontosítunk. A kézzelfogható, materiális dolgok mindig ezek nyomán manifesztálódnak.

Nagyon fontos, hogy ezen a napon tudatos legyél! Amire igazán vágysz, amire folyamatosan gondolsz, az megteremtődik, azaz meg is jelenik életedben. Lásd Vonzás törvénye. Használd ki ezt a napot!

“Légy Te a változás, amit a Világban látni akarsz.” Mahatma Gandhi

Kívánj jót magadnak, közvetlen környezetednek, és az egész világnak. Koncentrálj a békére, a szeretetre, a boldogságra és a sikerre.

“Köszöntöm a lényeket
áldás mint az eső hulljon
óvjon minden életet
akár nagy vagy legyen kicsiny
hatalmas vagy gyenge lény
békessége boldogsága
legyen azt kívánom én.”

Métta Szutta, a Szeretet Éneke (részlet)

Ahhoz, hogy a változás valóban elinduljon a Földön, kicsivel több, mint egymillió emberre van szükség. Legyél te az egyik! 🙂

Ha tetszett, oszd meg másokkal is!