Az idő és az értéke


“Van egy nagy, mégis egészen hétköznapi titok. Mindenkinek része van benne, mindenki ismeri, de csak kevesen gondolnak rá. A legtöbb ember tudomásul veszi, csöppet sem csodálkozik rajta. Ez a titok az idő.”


“Van naptár, van óra, hogy mérje, de ez mit se jelent, hiszen mindenki tudja, egy-egy óra néha örökkévalóságnak tetszhetik, el is suhanhat, akár egy pillanat – attól függ, mit élünk meg abban az órában. Mert az idő élet. Az élet pedig a szívünkben lakik.” Michael Ende

“A természet úgy programozta az emberi értelmet, hogy észlelni tudjuk a percek és órák múlását. De mi magunk határozzuk meg, hogy hogyan tesszük ezt. Ha jobban megtöltjük élettel az időt, akkor az életnek is több időt adunk.

Minden egyes pillanat az élet mozaikköve – világos és sötét, színes vagy kopott, arany vagy ébenfekete. És ahogy a mozaikot is csak egész képként a távolról szemléljük, és csak ritkán vesszük szemügyre egyenként a művészien egymás mellé rakott kövecskéket, ugyanúgy nem látjuk a pillanatot sem, melynek mindent köszönhetünk. Amit életnek nevezünk, az végül is nem más, mint számtalan pillanat gyűjteménye.” Stefan Klein

“Mindig tudd, a dolgok egyszer történnek meg veled; a legértékesebb idő a pillanat, amelyben élsz.” Tatiosz

“Időt kell szakítanod embertársaidra, tégy valamit másokért, ha még oly apróságot is — valamit, amiért fizetséget nem kapsz, csupán a kitüntető érzést, hogy megtehetted.” Albert Schweitzer

“Legyen időd a boldogságra! Az idő nem gyorsforgalmi út a bölcső és a koporsó között, hanem parkolóhely a Nap alatt.” Phil Bosmans

Az alábbi videó hűen szemlélteti azokat a gondolatokat, érzéseket, melyeket számtalanszor átélünk, csak nem tudjuk ilyen jól megfogalmazni.

Az idő értéke

Az időgazdálkodásról is írok majd legközelebb. Addig is gondolkozz el rajta: Mit jelent, mennyit ér a Te időd? A Másik ideje? És a közös időtök-életetek ideje?

Ha tetszett, oszd meg másokkal is!